15-17 ezer milliárd forintot fizethet a magyar állam a 35 évre szóló autópálya-koncesszió után, amit a kormányközeli üzletemberekhez köthető konzorcium nyert meg 2022-ben.
Az állam 1666 kilométernyi útszakasz kezelését adta át a Mészáros-féle konzorciumnak, mellé megkaphatnak további 381 kilométernyi autópályát is, az M5-ös és az M6-os egyes szakaszait.Ezek azok a szakaszok (az M5 és M6 autópálya egyes részei), amelyek még a szocialista kormányok idején épültek PPP-s konstrukcióban. A PPP- (public-private partnership, vagyis köz- és a magánszféra partnerségén alapuló) beruházások lényege, hogy az állami és magáncégek költségével megvalósuló beruházást magánbefektető építi és üzemelteti, de a szerződésben vállalt futamidő végén úgynevezett maradványértéken állami tulajdonba kerül.
Amennyi pénzt kilapátolnak a költségvetésből az autópályák koncessziós díjára, annyi szinte nincs is Fotó: BKK
A szerződés szerint összesen 9222 milliárdot kaphatnak az átépítések, bővítések és új utak építése után, míg magáért az utak üzemeltetéséért 8067 milliárd járhat. A munkálatokat nagy valószínűséggel Mészáros Lőrinc és Szíjj Lászlói cégei végzik majd - írja a szabadeuropa.hu a szerződések a lap birtokába került mellékleteire hivatkozva.
A G7 korábbi számításai szerint a konzorcium 700 milliárd forintot kereshet a koncesszió 35 éve alatt, ugyanakkor már a koncesszió első hónapjaiban is többmilliárdos nyereséget könyvelhettek el Mészárosék.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben
Eközben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a 35 évre szóló autópálya-koncesszió miatt. Brüsszel különböző problémákat tárt fel az autópálya-koncessziós szerződések kapcsán. Álláspontja szerint a Magyarország által odaítélt, 35 évre szóló koncesszió nem volt átlátható a becsült szerződéses érték tekintetében, nem hárítja át kellő mértékben a működési kockázatot, és indokolatlanul hosszú időre szól, ami sérti az uniós jogot. A magyar kormány álláspontja szerint viszont kettős mércéről van szó.
35 évre: 17.000 milliárd
1 évben: 485 milliárd
1 hónapban: 40 milliárd
Napi 1.5milliárd , percenként 1 millió
Brutál összegek, elképesztő méretű lopás, mert ez csak a jéghegy csúcsa. Nem a “kormány” szervezte ki “Mészárosnak” hanem Orbán Viktor saját magának. Hogy a faxba nem ég még a parlament?! De tényleg!