Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, az 52-es hősi parcellánál mondott beszédet. Kitért a hősi halottak iránti tiszteletre, és az is, hogy elkerüljük a háborút.

A harmadik világháborúval riogat a honvédelmi miniszter – Vagy ő is csak kampányol?

Fotó: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

A magyar hősök emlékünnepe alkalmából tartott megemlékezésen a miniszter úgy fogalmazott: “tartozunk minden magyarnak azzal, hogy nem visszük értelmetlen, elkerülhető, mások érdekeiért vívott háborúkba őket” – idézi a tudas.hu.

A miniszter szerint a 20. század történetét átlapozva látható, hogy “azok a politikusok, akik elég ostobák, hogy háborúról álmodjanak, és az emberek és a katonák józan hangját nem hajlandók meghallgatni, sosem hoznak jó döntéseket”.

Innen, a hazáért meghalt hősök sírja mellől üzenjük nekik: mi, magyarok nem akarunk háborút, mi békét akarunk, nem halott hősöket, hanem élő férfiakat, férjeket és családapákat akarunk. Magyarországról csak Magyarországon lehet meghozni a döntéseket, háború és béke kérdésében csak mi, magyarok dönthetünk

- fogalmazott a miniszter.

Közölte: Európa ismét nehéz, háborús időket él, “Európában két évvel ezelőtt senki sem ismerte a háború igazi arcát”.

Egyre súlyosabb, eddig sosem látott fenyegetésekkel nézünk szembe: belátható közelségbe került a harmadik világháború is. Józanságra, gazdasági és katonai szempontok mérlegelésére, arányérzékre éppen úgy szükségünk van, mint bátorságra, hogy elkerülhessük a háborút. Szükségünk van katonai erőre, amelyet szövetségeseinkkel együttműködve, a stabilitás és biztonság eszközeként kell használnunk

– jelentette ki.

Kitért arra, hogy high-tech eszközökkel, professzionálisan felkészített katonákkal építik a Magyar Honvédséget, önkéntes alapon.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
SzBK hozta a héja formáját kaszinó nélkül is!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Nessy
Nem tudom, ismerik e hazánk nagyjai és a szócséplőik azt a régi tanmesét, amiben a fiu állandóan farkast kiáltott, bár nem is jött farkas. Aztán , amikor tényleg jött a farkas addigra már senki nem hitt neki!
Ftomi
Kaszinó huszár!
Annyit ért a honvédelemhez, mint disznó a néptánchoz!
Bocsánat a disznótól, mert azt meglehet tanítani a lépésekre!
Yoda69
Ezert nem szabad a fideSS-re szavazni, mert tamogatjak a haboru parti putyint, aki 3. vilaghaboruval es atommal fenyeget.
Minel kevesebb putyinista kormany van, annal hamarabb beke lesz a vilagban.
Toller Béla
Ennek a fazonnak direkt érdeke a háború, minden érdekeltsége arra épül, hogy fogynak a fegyverek ! Mintha Krupp pofázna a háború ellen, 70 évvel ezelőtt. ...
balos
@Toller Béla: Szerintem a Krupp nem mondott olyat,hogy mindenki annyit ér,amennyit el tud lopni!Ja azt a gázár-janku mondza ,ez csak adózásból felmentett gyász-hu-szar!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.