Kigyulladt egy mozdony június 4-én reggel Debrecennél. A szerelvényen levő 35 utas menekülőre fogta a dolgot, sikerült biztonságban elhagyniuk a vonatot.

Összesen 35 ember utazott éppen a vonaton, melynek szerelvénye lángra kapott kedd reggel Debrecennél. A város kismacsi településrészén tartottak, amikor kigyulladt a dízelmozdony – tudatta a blikk.hu a katasztrófavédelem közleménye alapján.

Lángolt, füstölt a dízelmozdony Debrecennél, 35 utas menekült

Kigyulladt egy dízelmozdony Debrecennél (a kép illusztráció) – Fotó: Youtube

Rövidesen kiderült, mi történt: a motortérben égtek és füstöltek a kábelek.

A járat három vagonból állt, minden utasnak sikerült biztonságban kimenekülnie. A lángokat a debreceni tűzoltók oltották el. Az utasokat mentesítő autóbuszok vitték tovább – írta meg a blikk.hu.

Nem olyan régen, 2023 júliusában ugyancsak műszaki hiba történt egy vonaton: akkor egy motorkocsi hűtőcsöve robbant fel a padlómeze alatt a Mátészalka-Fehérgyarmat vasútvonalon és több ember komoly sérülését okozta.

A csőből kiáramló forró víz 6 felnőttnek és egy gyermeknek égési sérüléseket okozott, a mentők 5 egységgel érkeztek a helyszínre, ahová mentőhelikoptert is riasztani kellett. A sérülteket, akiknek jellemzően a lába égett meg, a mátészalkai sürgősségi betegellátó centrumba vitték – írta meg a frissmedia.hu.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Aggódalomra semmi ok, a felcsúti expressz zavartalanul üzemel...
Eladott Ország
Helyreállt a közlekedés Budapest- Bécs vasútvonalon. Indul a Mária Terézia expressz! Amióta Lázár elvtárs kézbe vette a közlekedést, úgy állt neki mint a HMVH tram train építésének, amit 72 milliárd elköltése után, lassabb lett, mint volt. Ez van, ha egy jogász akar közlekedési területen okoskodni. Inkább menne vissza Ex. Dr.Rapcsák András Hódmezővársárhely polgármester utódja táskahordozójának, az ország jobban járna.
twitter.com/janos_hary/status/1707778429767020762/photo/1
Minden út Bécsbe veszett. Nem kell már, mert Bécs megszűnt, elbontották az emberevő migráns hordák, ahogy Németország is kihalt éhen és fagyhalállal, a svédeket meg kiirtották az afrikaiak. Onnan csak lóháton mehet tovább. Ad.1. Ez egy tradicionális magyar utazási mód. Ad.2. Lovakat Lázár biztosítja, az eddigi sikeres ménes-gazdaságból. Ad.3. Lázár addig tanulmányozza a jogi környezetet, mitől megy a vonat fejezetét. Sikert sikerre halmoz ez az ember aki annyit ér.
twitter.com/janos_hary/status/1708157619477582206/photo/1
Eladott Ország
Minek nekünk ilyen vonat? A sínek nem bírnák a tempót. Ganz Ábrahám hazájában. "Megértésüket és türelmüket kérjük!" Elfogyott! Lassan visszatérünk a lóvontatású járművekhez. MÁV=Magyar Álló Vasutak. A milyénket tolni is lehet, a többi erre nemképes! Imádjuk a nosztalgiát! Vármegyék, ispánok, ló nélküli huszárok, jobbágyok. A jó öreg Bizmut... amilyen állapotban van az ország, pont megfelelő ez a vasúti színvonal is. A sínek, váltók, felsővezetékek ki sem bírnának egy komolyabb, modern szerelvényt. A Railjet is csak döcög Hegyeshalomig a jó minőségű síneken, bezzeg az osztrák oldalon. A holdról is látszik a fejlődés. Döbbenet!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/375017828_705203388308790_6328198223172795530_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=F0AtqAWTlH8Q7kNvgE9Lz4v&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYBVhehpM2C3zJqbOHnC0e6Gr5l1zvU-TEmDnNAnFs-ftA&oe=6664CA3C
Háry János: Hamarosan utolérjük Amerikát.
twitter.com/jnsjzsef6/status/1669443394588819457/photo/1
Eladott Ország
Élmény lesz egy olyan menedzsmenttel dolgozni, aki vonaton gyerekkorában ült utoljára. Tök mindegy, inkább úgy kellett volna kirúgni a MÁV vezetését, hogy nem raknak oda senkit. Mégis mit tesznek hozzá a vasút működéséhez ezek az emberek, akiknek ez csak valami többedik pozíciójuk lesz milliós fizetéssel, és semmihez nem értenek? Nyilvánvalóan semmi szerepük, csak zsíros állami kifizetőhelyek ezek a pozíciók. Olyan qrva jó hogy ezek a Parragh féléknek az ötezer forint kamarai tagdíj beszedésén kívül ennyi energiájuk van. Az átlag embernek, a saját munkája után, elb*szott fizetésért, saját magára és családjára nem jut idő, ezek meg elnökösködnek, tagok lesznek mindenhol. Biztos hatalmas értékteremtés folyik mindegyik beosztásban. Azért diploma nélkül is milyen komoly pozíciókat lehet betölteni ebben az országban (Németh Lászlóné). Kíváncsi vagyok Tóth Gabi mikor lesz államtitkár? Adjon isten csőcselék! Vármegye bérleteket kérném szemrevételezés céljából.
uploads.disquscdn.com/images/94dd17314c2ee25b184e62c2456d5bbdd425b9a0fb7afdf0e925fe5c20e24c99.jpg?w=800&h=960

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.