A jövőben kötelezően is előírhatják a szűrővizsgálatokat a felnőtt magyar lakosság számára is. Ennek kapcsán fejtette ki véleményét a Pénzcentrumnak Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász.

Hamarosan kötelezővé válhat a felnőttek számára – Több millióan kaphatnak behívót Magyarországon

Illusztráció: 123rf.com

Örvendetes, hogy akár kötelezően is előírhatják a jövőben a szűrővizsgálatokat a felnőtt magyar lakosság számára is, de azért kérdéses, hogy a megnövekedett vizsgálatszámokra felkészült-e az ellátórendszer – így kommentálta a Pénzcentrumnak Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász a kedden elfogadott új egészségügyi salátatörvényt.

Az elfogadott törvényben szerepel, hogy október elsejétől a fővárosi orvosi és gyermekorvosi ügyeleti ellátását is az Országos Mentőszolgálat bonyolítja, vagy az is, hogy a kórházban hagyott újszülötteket könnyebben örökbe lehessen adni – írja a lap.

Szó van a törvényben emellett bizonyos szűrővizsgálatok kötelezővé tételéről, illetve arról, hogy némely gyógyszer kiosztását a NEAK helyett egy új közalapítvány intézi majd.

Eddig csak 18 év alatt voltak kötelező vizsgálatok és állapotfelmérések, ám ez hamarosan megváltozhat. A törvény szövegében az szerepel, hogy az egészségügyért is felelős miniszter – aki jelenleg Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője – korhatár nélkül előírhatja, hogy bizonyos vizsgálatokon kötelező legyen részt venni.

Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász a Pénzcentrumnak azt mondta: vannak kérdőjelek még, hogy ezek pontosan mely vizsgálatok lehetnek, ám összességében nem hibás az irány.

Támogatni lehet szakmailag azt, hogy bizonyos vizsgálatokon a nagykorúaknak is kötelező legyen a részvétel. Tippem szerint kötelezővé tehetik a vastagbélrákszűrést 50 és 70 év között, a nők esetében a méhnyakrák- vagy mellrákszűrést, a férfiaknak pedig a prosztatarákszűrést. Még mindig nem vesznek részt elegen ezeken a szűréseken, és sokkal korábban meg lehetne fogni ezeket a betegségeket, ha többen mennének el a szűrésekre. Az már persze más kérdés, hogy az egészségügyi ellátórendszer készen áll-e a megnövekedett vizsgálatszámokra? Van-e, lesz-e elég orvos az ilyen szűrések elvégzésére?

- tette fel a kérdést Rékassy Balázs.

Forrás: penzcentrum.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
A 90-es években is felmerült a szűrővizsgálatok esetleges kötelezővé tétele, de én osztottam az akkori főnököm nézetét, illetve kétségeit: az emberi testben szinte naponta indulnak el olyan folyamatok, amelyeket rákos elváltozásként diagnosztizálnának, azonban a szervezet mozgósító rendszere megakadályozza a betegség kialakulását.
Egy rossz időben felállított diagnózis olyan mentális, érzelmi beavatkozás, amely a megbetegedést támogatja, nem az egészséget. Sokkal inkább a felvilágosító munkára és a társadalmi jóllétre helyezném a hangsúlyt, de itt ma rendőrállam van, egy ostoba , feudális orientációjú vezetés, így meg kell várni, amíg érdemi változás történik a belpolitikában.
Tehát az irány nem jó, az egészségügy rendszere ráadásul katasztrofális állapotban van mind az eszközállományt, mind az emberi munkát illetően- tisztelet az egyre kevesebb kivételnek.
Ahol katonai-rendőri kiképzést kapnak a kórházigazgatók, ott mindenről beszélhetünk, csak az egészség megóvásáról nem.

Menőmanó
Ettől nem lesz több egészségügyi dolgozó, viszont a szűrésekre a gyógyításból lesznek elvonva. Még hosszabb várólisták lesznek. De minél nagyobb lesz a káosz, annál nehezebb lesz számonkérni. Mindenki a másikat fogja hibáztatni, a dagi meg majd dicsekszik, hogy ők bevezették, nem tehetnek róla, hogy nem működik. Bűnbakot mindig találnak.
NKF
Melyik majom írta a cikket? Nincs neve?
Levendula
Az édes jó anyukátokat,
a kedves feleségeiteket,
a leánygyermekeiteket
és a szeretőiteket,
azokat küldhetitek sugárvizsgálatokra,
de bennünket NEM

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.