Közhelyszerűen emlegetjük, hogy a nyugdíjasok a rendszerváltás nagy vesztesei, ám azt egyetlen kormányzat sem meri bevallani, hogy mindörökre azok is maradnak. Ugyanis a nyugdijrendszer fenntartható működésére alig van példa, de ha van, akkor is csak azon országokban, ahol jut rá más forrásból. A kiütéssel felérő pofon azonban számu(n)kra a társadalmi váltással megváltozott árszerkezet, amely gyakorlatilag a lehető legtragikusabban alakult a réteg számára. Ugyanis, amíg az úgynevezett szocializmusban éppen azok az alapvető cikkek és szolgáltatások (mindenekelőtt a gyógyszerek, az élelmiszerek, a lakásrezsi, a közlekedés stb.), amelyekre ebben az életkorban a legnagyobb a szükség - voltak a legolcsóbbak, addig a piacgazdaságban pontosan az ellenkezője érvényesül. Tehát jó pár éve és úgy tűnik, mindörökké a mindennapi megélhetés az, ami iszonyúan drága, s a technológiai termékek kerülnek a korábbi negyven évhez képest fillérekbe.
Mindörökké vesztes
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás