Rossz térképpel hajóztak, s nem működtek a műszaki rendszerek a január 13-án elsüllyedt Costa Concordián a szakértői vizsgálatok eredményei szerint. A szakértői jelentést a Corriere della Sera napilap ismertette.

A toszkán tengeren, Giglio szigeténél sziklának ütközött és oldalára borult óceánjáró hajó kapitánya és tisztjei nem észlelték előre a veszélyt, mivel a Costa Concordia műszaki rendszere nem működött - állapították meg a Costa Concordia tragédiájával foglalkozó grossetói ügyészség által kijelölt szakértők.

A hajó fekete dobozából származó információk feldolgozása július 21-re fejeződik be, de az eddigi vizsgálat szerint kevés új adat várható. A szakértők megállapították, hogy a zátonyra futott hajó fekete doboza már a baleset előtt négy nappal elromlott.

A Francesco Schettino kapitány és a Costa Crociere hajótársaság közötti e-mail üzenetekből kiderült, hogy a meghibásodott fekete dobozt január 14-én akarták megjavítani. Az e-mailek azt tanúsítják, nem ez volt az első alkalom, hogy a Costa Concordián hasonló problémák merültek fel. A tragikus baleset körülményeinek tisztázásában a fedélzeti számítógép segíthet, de ez is csak este 23 óra 36 percig regisztrálta az eseményeket. A hajó háromnegyed tízkor ütközött sziklának, majdnem két órával később az utasok mentése még kezdeti fázisában tartott.

A szakértők azt is megállapították, hogy a Costa Concordián használt tengeri térképek nem feleltek meg az előírásoknak. Schettino nem naprakész térképet követett. Ez magyarázhatja, miért állította a baleset után azt, hogy "a térkép nem mutatta a sziklát, a sziklának nem kellett volna ott lennie".

A Costa Concordián a hermetikusan lezárható ajtók nyitva voltak. Ezért öntötte el a tenger gyorsan a hajótestet.

A Costa Crociere hangsúlyozta, hogy a fekete doboz ugyan hibakódot jelzett, de ettől még működött. A hajótársaság hozzátette, hogy a műszaki berendezések ellenőrzése a kapitány feladata volt.

Az óceánjáró hajón lévő 4229 ember közül 32-en életüket vesztették, köztük egy zenészként ott dolgozó magyar. Két áldozat holttestét még mindig nem találták meg.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zsolti
@silber13: na még egy szakértő... :) nem is tudom miért itt lopjátok a napot, és miért nem inkább hajókapitányként dolgoztok :D
lbs
@zsolti: Ismét marhaságot írtál!
Egy hajó kapitánya a biztonsági berendezések üzembiztonságáért felel - többek között.
Mint felhasználónak, kötelessége eldönteni hogy az általa parancsnokolt jármű valamennyi biztonsági és műszaki berendezései és úgy általában a jármű alkalmas állapotban van ahhoz, hogy a közforgalomban részt vehet-e?

Magyarra fordítva kétféle döntést hozhat, a kérdéses műszer, készülék, berendezés, hajtómű, stb. az előírásokban foglaltaknak megfelel-e, vagy nem?

A közlekedésbiztonsági szabályok betartása (pl. a megfelelő hajózási térképek megléte, a navigáció végrehajtásának szabályszerűségi vizsgálata, stb.), valamint a biztonsági berendezések regisztrátumainak kiértékelése, meg a biztonsági berendezések műszaki kérdéseivel való foglalkozás viszont a szakemberek dolga.

Ezek a szakemberek különféle szervezetek keretein belül tevékenykednek és általában az adott országok Közlekedési Főhatóságainak a felügyelete alatt állnak, illetve megbízásos alapon mint független szakértők végzik a tevékenységüket.

Ilyen tevékenységet végezhetnek és végeznek is az adott országok megfelelő profilú műszaki felsőfokú oktatási intézményeinek a szakembergárdái az intézetek megfelelő szaklaboratóriumai lehetőségeinek felhasználásával.

Végezetül ilyen vizsgálatokba be szoktak kapcsolódni az adott témakörben jártas katonai szakemberek és nemzetközi biztonságtechnikai kérdésekkel foglalkozó szervezetek is.
És ez a vázlatos felsorolás korántsem teljes!

Ha meg tudod egyáltalán állni, lehetőleg ne akarj belebeszélni olyan témakörökbe, amelyek meglehetősen elmélyült ismereteket igényelnek!
zabhegyező
@lbs: Bocs de ez nyílt és nem szakmai fórum!
Itt mindenki úgy csinál hülyét magából (Simicska óta köztudottan állampolgári jog) ahogy csak akar vagy tud.
lbs
@zabhegyező: Nem is szakmai vitát folytatok, csak azt igyekszem megvilágítani, hogy minden idők egyik legnagyobb személyszállító hajó balesete híreit milyen fenntartásokkal illik fogadni.
Amiket leírtam, lényegében majdnem minden közlekedési- és munkabalesetre igaz.
zabhegyező
@lbs: Semmi gond nincs köztünk, én csak emlékeztetni akartalak arra, hogy ez nem az akadémia:)
Én is csak hozzászólok, de érdemi szakmai vitába itt tévedésből sem mennék.
Sokakat zavarna, többen meg nem is értenék.
Azt tudom, hogy te amúgy valóban szakember van, mert ez a néha pongyola fogalmazásodon is átjön!
silber13
@zabhegyező: Szerintem még mindig jobb egy csipetnyi pongyolaság, ami aránylag közérthető, mint az olyan szakemberek véleménye, akik mondanivalójukat telezsúfolják mindenféle ún.: terminus technikussal, amiből aztán a kíváncsi olvasó szerfelett keveset, vag rosszabb esetben szinte semmit nem ért meg. Bár ez csak az én véleményem

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.