Elfogadhatatlan egy székelyföldi enklávé létrehozása Románia területén – jelentette ki Crin Antonescu, a román liberális párt elnöke a Székelyek nagy menetelése elnevezésű megmozdulás kapcsán.

A román kormánykoalíció részét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét az Agerpres hírügynökség idézte vasárnap.

A kelet-romániai Focsani városban tartózkodó politikus újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a tüntetést bölcsen, de határozottan kell kezelniük a hatóságoknak. "Elfogadhatatlan, és remélem, mindenki számára elfogadhatatlan egy enklávé létrehozása, akárcsak színlelése is Románia területén" – mondta Antonescu, aki a román szenátus elnöke is.

Hangsúlyozta, hogy Románia "egységes állam", és a román hatóságok elsődleges kötelessége megvédeni ezt az egységet, valamint az államiságot, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz, vagy ki az államfő – tette hozzá.

A liberális politikus emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben állást foglalt a rendőrség központosított irányításának megszüntetése ellen. A kormány decentralizációs tervei között ugyanis felmerült, hogy a rendőrség is kerüljön át önkormányzati hatáskörbe. "Lehet, most egyesek világosabban megértik, miért ellenezte a liberális párt a rendőrség decentralizációját" – mondta Antonescu.

A PNL elnöke a héten egy televíziós műsorban is kijelentette, hogy a rendőrség decentralizációja az állam egységét veszélyeztetné.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.