"A mi emberünk Budapesten" címmel közölt cikket a Déli Áramlat megépítése kapcsán Orbán Viktorról a Vedomosztyi című orosz lap.

A szerkesztőségi vélemény szerint bár a putyini politikához közel álló magyar vezetés minden erejével támogatja a Déli Áramlat megépítését, ez így is kevés lehet az orosz sikerhez. Emlékeztetnek rá, hogy az EU a beruházásra a Gazprom projektjeként tekint és szigorúan ellenzi azt.

A lap szintén kiemeli, hogy az ukrán válság hatására jelentősen romlottak a Déli Áramlat megépítésének esélyei, azonban a magyar diplomácia kitart a projekt mellett, ami az orosz külpolitika sikereként értékelhető.

A Vedomosztyi feleleveníti, hogy Orbán Viktor többször is szimpátiáját fejezte ki Putyin politikája mellett, valamint, hogy sok hasonlóság fedezhető fel az orbáni és a putyini vezetés között. "Orbán Magyarországon nem csak a parlamentet, hanem a helyi önkormányzatokat és a média jelentős részét is irányítja, ráadásul a központi bankot jobb keze, a volt gazdasági miniszter vezeti. Retorikája jobboldali populista és Európa-ellenes, a tradicionális nemzeti értékekre fókuszál" – foglalja össze a magyar miniszterelnök politikáját a lap.

Az internetadó azóta visszavont tervezete kapcsán pedig azt írják, bár Budapesten több ezren tiltakoztak az intézkedés és Orbán ellen, a vidék továbbra is támogatja a miniszterelnököt, ott továbbra is rendelkezik az "orbáni többséggel".

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
виктор орбан свой паренъ
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mekkelek
Pont jókor jön ez OVnak amikor azért haknizott a németeknél hogy az ellenkezőjét hitesse el velük. :)
Dr. Felipe
Műű tavaris Budapesten, felemás, szaros gumicsizmában.
Dr. Felipe
"a vidék továbbra is támogatja a miniszterelnököt, ott továbbra is rendelkezik az "orbáni többséggel".

Hát persze mert a muzsikjai ott legelnek a réten.
nyanya001
" Délután, az ülésteremben aztán meglepetés várt ránk. A pénzügyminiszter felszólalása után Orbán Viktor emelkedett szólásra. Nem Navracsics frakcióvezető, aki sokkal jobban ismerte az előterjesztést, hanem a Fidesz elnöke. Orbán megérezte a „dögszagot”, és lecsapott. A Déli Áramlat szerződésének aláírása hazaárulás, a magyar nemzet elárulása, harsogta. Ez volt a nap témája. A csapból is Orbán folyt, minden elérhető mikrofont bekapva gyalázta és hazaárulózta a kormányt. Szegény Navracsics magába roskadtan hallgatott. Pártelnöke porig alázta.

A „dögszagra” vetődő Orbánnak semmi sem volt drága, ha ellenzékből a kormányt gyalázhatta. Érdemi vita nem alakult ki, a közvélemény a Déli Áramlatról csak annyit tudhatott, hogy az maga a komplett hazaárulás. Később, kormányra kerülve megváltozott Orbán ülés- és álláspontja. Egyre kínosabb volt a keleti nyitás fuvallatán erre az epizódra emlékeznie, ezért nagy hirtelen, amikor az unióban Berlusconin kívül már nem volt barátja, Putyin barátsága reményében a Déli Áramlat legszorgosabb támogatója lett. Orbán, mint a szélkakas, ha változik az aktuális szélirány, úgy váltott. Amint miniszterelnök lett, fejében más lett a haza, és különösen a hazaárulás fogalma.

Ezért mondogatják orosz politikai elemzők, hogy Orbán nem túl bonyolult lélek: egyszerű, könnyen kezelhető tárgyalópartner. A Déli Áramlatról ma annyival tud többet a közvélemény, hogy Orbán már szereti. "
kata53
@kukac50: a számból vetted ki a szót!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.