Terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség csütörtök délután a kelet-belgiumi Verviers-ben, a német határ közelében. A közszolgálati televízió első jelentése szerint három ember életét vesztette, többeket pedig őrizetbe vettek. Későbbi beszámolók két halottról és egy súlyos sebesültről szóltak.

A Belga hírügynökség ügyészségi forrásokat idézve arról számolt be, hogy a terrorellenes akció helyszíne a város központjának közelében volt, nem messze a pályaudvartól. Egy másik hírügynökségi jelentés "kormányközeli forrásra" hivatkozva azt állította, hogy "dzsihadisták" elleni akciót hajtottak végre a rendvédelmi szervek.

Belga médiabeszámolók, illetve közösségi médiafelületeken megosztott értesülések szerint robbanások, illetve lövések hallatszottak. Egy szemtanú a Le Soir című lapnak azt mondta: este hat óra tájban a város igazságügyi hivatala közelében két robbanást hallott, és két, 25-30 év körüli, "észak-afrikainak látszó", fekete ruhát viselő férfi szaladt át az úton. A rendőrség ezután lezárta a környéket.

A belga közszolgálati tévé frissített beszámolója szerint a fegyveres akció során a biztonsági szervek soraiban nem keletkezett veszteség. Az RTBF tévécsatorna szerint a lövések azután dördültek, hogy a rendőrök ellenőrizni kívántak feltételezett radikálisokat – olyan személyeket, akik nemrég tértek vissza Szíriából, ahol a muszlim szélsőségesek soraiban harcoltak. Az ilyen, "külföldi harcosoknak" nevezett visszatérőket nagyon veszélyes személyeknek tekintik Nyugat-Európában, hiszen az érintettek a harci tapasztalatok megszerzése mellett terrorista akciók kivitelezésének a módszereit is elsajátítják.

A belga államügyészség szóvivője este nyolc órára sajtótájékoztatót hirdetett, és megerősítette, hogy terrorizmussal kapcsolatos ügyről van szó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.