A lengyel életvédők képviselői tiltakozó akciót kezdtek az ellen, hogy német és lengyel feminista szervezetek abortusztablettákat szállító drónt terveznek átreptetni a német-lengyel határon – jelentette kedden a lengyel sajtó.

Az „Abortion drone” (Abortuszdrón) elnevezésű, szombatra tervezett akció szervezői a TVN24 hírtelevízió szerint arra akarják felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a terhességmegszakítás Lengyelországban „az európai országoktól eltérő szinten” érhető el.

A drón a két határmenti város – a németországi Frankfurt (Oder) és a lengyelországi Slubice – között repülne át, esemény utáni tablettákat szállítva. A gép leszállása után a feminista szervezetek egy sajtóértekezletet terveznek.

A beharangozott akciót több konzervatív lengyel kommentátor elítélte. Az egyik lengyel életvédő szervezet elnöke, Antoni Zieba úgy nyilatkozott az újságíróknak: a kezdeményezés „a lengyel-német kapcsolatoknak a második világháború alatti legsötétebb mozzanatait” idézi, amikor a hitleri Németország a megszállt Lengyelországban „az ország megsemmisítését tervezte a terhességmegszakítás és a fogamzásgátlás népszerűsítése révén”.

Zieba ezzel kapcsolatban a náci Németország egyik vezérének, Martin Bormann tábornoknak szavait idézte, miszerint „nem kívánatos a szlávok termékenysége”.

Lengyelországban az abortusz kizárólag abban az esetben megengedett, ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete forog veszélyben, vagy a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Az első esetben a beavatkozás a magzat 12 hetes koráig, az utóbbi kettőben 24 hetes koráig végezhető el.

Az esemény utáni tabletta ugyanakkor már vény nélkül kapható Lengyelországban, annak a rendeletnek az értelmében, melyet az egészségügyi miniszter idén áprilisban írt alá. A szert a 15 évnél idősebbek vehetik meg.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
hmm...Lengyeleknél vény nélkül kapható, nálunk baromira ellenzik...

pedig, mint sokan tudjuk, a legyet bekapni baromi könnyű...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.