Azok a bevándorlók, akik Finnországban akarnak maradni, kötelesek elfogadni az ország értékeit, különben távozniuk kell – jelentette ki Sauli Niinistö finn elnök szombaton a finn Yle rádióban nyilatkozva. 

Azoknak az embereknek, akik itt akarnak maradni, el kell fogadniuk a fő értékeinket: a demokráciát, egyenjogúságot, emberi jogokat. Ha ezt nem teszik, nem maradhatnak Finnországban

- hangsúlyozta a finn államfő. 

Finn elnök: a bevándorlóknak tiszteletben kell tartaniuk Finnország értékeit

A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig mintegy 35 ezer menedékkérő érkezhet Finnországba. Korábban a tárca ennél több, 50 ezer menekült érkezésére számított. 2014-ben a bevándorlók száma még csak mintegy 4 ezret tett ki, idén év eleje óta azonban már több mint 30 ezer migráns érkezett, főként Irakból.

Többségük Svédországból, az északi határon át lépett be Finnországba, de több mint 300-an a finn-orosz határon át érkeztek, a Raja Jooseppi és Salla határátkelőkön. A finn határőrség közölte, hogy nagy menekültáradat esetén időlegesen lezárja a Raja Jooseppi határátkelőt, hogy el tudja végezni a szükséges formaságokat a belépni szándékozóknál.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Hát csak álmodj róla, hogy elfogadják és integrálódni fognak.
varirmag
Ez a jóember ennyire ostoba vagy másokat néz annak. ???
Mutasson már egy országot ahol integrálódtak !!!
Butautáló
@varirmag: Például Svédország, Norvégia, Németország, Dánia, Hollandia..és így tovább! Neked is csak az a gondod, hogy fogalmad sincs mi a különbség az asszimiláció és az integráció közt!
wagabund
nocsak...nocsak...mi történt a finnekkel? olyan békés, filantróp nép..(nek tűntek eddig)...
Eriksson
Természetesen a vendégeknek kell alkalmazkodniuk a vendéglátókhoz.
Vitatja ezt valaki?
csigabiguli
' Finnország értékeit ' tiszteletben tartják ők, Ejuró hegyek segélyként.. :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.