Segíteni akart, ezért lelkesen beadta jelentkezését egy hamburgi menekültszállásra egy szociális munkás. Csalódott – számolt be a német N24 tévécsatorna a honlapján.

A nőnek a menekültek szociális ügyeinek intézésben kellett segíteni, de hamar rájött, mennyire más a valóság és az, amit korábban képzelt a menekültekről. Bár kiemeli, nem lehet általánosítani, mégis azt tapasztalta, kellemetlen a munka a menedékkérők 90%-ával. Négy pontban foglalta össze ennek okait:

1. A menekültek közül sokan extrém módon követelőznek, lakást, autót, jó állást követelnek. Ha megpróbálta elmagyarázni, hogy ez nem így működik, agresszívvá váltak vele,hangoskodtak. Egy arab származású kolléganőjét azzal is megfenyegették, hogy lefejezik. Az ilyen helyzetek miatt hetente többször is ki kellett hívni a rendőröket.

2. A nő szerint a menedékkérők gyakran valótlan adatokat adnak meg magukról. Sokszor ugyanaz az ember mást mond magáról két különböző szociális munkásnak.

3. Gyakran nem tartják be a menekültek, amiben megállapodnak. Például ő hiába intézett orvosi időpontokat nekik, sokszor meg sem jelentek.

4. A szociális munkás úgy becsüli, a menekültek 65-70%-a 20-25 év közti egyedülálló férfi. Egy részük nem veszi komolyan a nőket. Ha ő mond nekik valamit, nem figyelnek rá, férfi kollégájához fordulnak. Zavarta az is, hogy gyakran megvető, tolakodó pillantásokat kellett elviselnie, vagy utána fütyültek.

A nő szerint az utóbbi hónapokban inkább már nem is sminkeli magát, bő nadrágokat és zárt felsőrészeket hord, azokat a helyeket pedig kerüli, ahol egyedül maradhatna a férfi menekültekkel. A problémákat hiába jelezte a hivataloknak, nem segítenek.

A szociális munkás úgy érzi, muszáj felmondania. Hiába szereti a kollégáit meg a menekült gyerekeket, nem bírja tovább.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Nem a menekültekben csalódott hanem a róluk mondott pozitív leírásokban.
...ez olyan mint amikor a gyerekkel azt hitetik el a medvéről hogy a mennyire barátságos...
Peller Anikó
Szereti a menekült gyerekeket, pedig a sülve-főve csak illúzió. Vagy egyik vagy másik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.