Ezrek tüntettek Párizsban szombaton a rendkívüli állapot meghosszabbítása és a vitatott terrorellenes alkotmányreform ellen. A tüntetők azért vonultak az utcára az esővel is dacolva, mert szerintük a vitatott intézkedések visszalépést jelentenek a francia demokrácia számára. Franciaországban a november 13-i párizsi terrortámadások óta van életben rendkívüli állapot. Jogvédők szerint ennek fenntartása már szükségtelen, és az intézkedés túlzott hatalmat ad a hatóságok kezébe. Emiatt mondott le az igazságügy miniszter is A Francois Hollande elnök által előterjesztett alkotmányreform értelmében bizonyos körülmények között megfoszthatnák francia állampolgárságuktól a terrorizmusért elítélt kettős állampolgárokat. Közvélemény-kutatások szerint a franciák többsége támogatja a kezdeményezést, de ellenzői attól tartanak, hogy az igazságtalanul célba veszi a muszlimokat, egyesek szerint pedig arra a második világháborús intézkedésre hasonlít, amelynek keretében megfosztották...

Forrás: index.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
@verőce21: Ezeket a csodás dolgokat merre tanítják? Megalapították a Németh Szilárd Tudás- és Szépségakadémiát?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
"...az intézkedés túlzott hatalmat ad a hatóságok kezébe" - Tüntessetek csak liberális barmok, a szabadság és az ÉN a legfontosabb!
keresztapa
Francia ország eseményei a Franciák belügye, ha ők szeretik a terror eseményeket hát szeressék. Legyen úgy ahogyan eltűrik azt.
verőce21
@Horizont: (09:42) Szerepet tévesztesz! Úgy csinálsz, mintha ez lenne a kormány fő célja, É-Koreai mintájú, ma Európa közepén.
Ezek csak időszakos intézkedések lehetnek, és közvetlen terroresemények idején.
verőce21
@Horizont: (09:51) Látom azért csak megtaláltad Orbánban ennek a nemzetközi problémának az okozóját!
Jól teljesítesz, mint a balliberális bértollnokok. :)
verőce21
@Horizont: "...mit akar itthon" - nemzetközi mintára! Ezt elfelejtetted.
verőce21
@Horizont: (10:05) A rendkívüli állapot és a terrorellenes törvények a nemzetközi probléma. Orbán csak azt akarta, mint Franciaországban már létezik. Nem Orbán okozta ezt a felismerést.
bretagne
Egész Nyugat Európában tudnak az emberek tüntetni és összefogni. Csak itt nálunk vannak teszetosza emberek!
eszegfu
@Horizont: 9:19 Egyezik a véleményünk! Általában mondhatjuk, hogy nő a terror fenyegetettség, de hogy M.o-n ezt mivel lehet "bizonyitani"? Talán a titkosszolgálat kezében van valami adat a "terrorsejtek" alakulásáról, növekedéséről... nem tudom. Nekem a kormány ez irányu elveivel van bajom. Valóban kellene egy előremutató terv arra az esetre: ha valami is utalna a terroristák legapróbb szervezkedésére, a támadás lehetőség szerinti megelőzésére (amire mondjuk a franciák nagyobb tapasztalatuk ellenére sem voltak képesek!), ill. egy esetleges támadás alkalmával a helyes "protokollt" hogyan kell követni az illetékeseknek. Az biztosan "veszélyes", hogy valaki is egy személyben kimondhassa: ez meg ez az esemény már terrorcselekmény, és életbe lép az alaptörvény ide vonatkozó része -- amit Te is leirtál tételesen -- ráadásul szinte korlátlan ideig! Szerintem a mindenkori események minősitése Országgyülési hozzájárulással kell hogy történjen!!! Ha engem pl. 5-6 főből álló kamaszok rendszeresen inzultálnak, azt én lelki terrornak tekintem... mégsem dönthetek ugy, hogy ez terrorcselekmény.
pbalage
@verőce21: Ezeket a csodás dolgokat merre tanítják? Megalapították a Németh Szilárd Tudás- és Szépségakadémiát?
eugen4402
Egy valódi jogállamban természetesen tüntetnek a polgárok, ha a jogaikat indokolatlanul korlátozza a hatalom. Még akkor is, ha a szigorítások az ő védelmüket szolgálják. Ettől jogállam...
Nálunk, ne legyenek illúzióink, EZ a Parlament némi látszatvita után farkcsóválva fogja megszavazni a kormánypártok módosítási javaslatát, mert
- Ennek az alaptörvénynek eggyel több, vagy kevesebb módosítás már nem árt.
- A hatalom eddig is azt csinált amit akart, egy pillanatig nem érdekelte őket, törvényesek-e a döntéseik, vagy nem. Ahol a teljes igazságszolgáltatás a kormány kezében van, ott ez a dolgok rendje-módja. Nem is értem, minek a parlamenti felhatalmazás...?
verőce21
@pbalage: (10:56) Mire gondolsz tételesen?
eugen4402
@Horizont: Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Szélsőséges barmok mindig, mindenhol akadnak, akik jó pénzért bármikor, bármilyen parancsot végrehajtanak. Egyetlen ártatlan áldozat is nyomós érv lehet a szigorítások indoklására. Az más lapra tartozik, hogy sem a terroristák, sem az elhárítók nem visznek magukkal törvénykönyveket a bevetésre...
eugen4402
@Horizont: 11:31-es hsz.-t azzal kezdtem, hogy "egy valódi jogállamban..."
Lehet, hogy álomvilágban élek, de egy valódi jogállamban a kormánypárttal szemben lenne egy "váltópárt", egy bármikor kormányzásra kész ellenzéki erő, a nép által támogatott programmal, és ha a kormány iránti bizalom gyengülni látszik, akkor felállna egy képviselő a Parlamentben, és megkérdezné, hogy a jelenlévők hallottak-e a bizalmatlansági indítványról?
zöldszem
@eugen4402: Azért azt ne felejtsük el, hogy a kormányzó párt adta miniszterelnök nem csak a 2 millió (rájuk szavazó) ember minisztere, hanem az országé.
Te tudsz az elmúlt 26 évben, egyetlen olyan javaslatot, amelyiket az ellenzék javasolt és a kormány elfogadta?(Most nem csak egy pártról beszélek az elmúlt 26 évről.)
És én ezt soha nem értettem, miért nem lehet elfogadni, ha az-az ország előrehaladását jelentené? Vagy itt ez a terrortörvény, miért nem lehet az ellenzék javaslatát is elfogadni, hisz az a rájuk szavazó lakosok véleményét tükrözi! Orbán azt mondja (hazudja) érdekli az emberek véleménye. ühm... mondjuk azért nincs 2010 óta egyetlen népszavazás sem!
Mangu
Én a cikkel és nem a hazai viszonyokkal kapcsolatosan említenék fel valamit.
1962 –ben adta meg De Gaulle Algériának a függetlenséget. Beszédében kifejtette, hogy Franciaország miért nem tudja és nem is fogja tudni integrálni a muzulmánokat. Ha azt az ominózus beszédét napjainkban tartaná meg minden bizonnyal Európa szerte lelkes támogatást élvezne. Alábbiakban a beszéd szabad fordítása:
„Nagyon jó dolog, hogy léteznek sárga franciák, feketék, vagy barnák. Ez azt bizonyítja, hogy Franciaország nyitott minden faj számára és egy világegyetemes szemlélettel rendelkezik. Viszont ez csak egy feltétellel lehetséges: hogy ők a lakosság egy csekély hányadát képezzék. Ha ez nem így lenne, azt jelentené, hogy Franciaország már nem lehetne Franciaország. Mindenekelőtt mi egy európai fehér-bőrű népcsoport tagjai vagyunk, akiknek gyökerei a görög-latin kultúra alapjaiból erednek és keresztény a vallásuk. Ne gyertek nekem gyermekmesékkel! Muzulmánok? Jártatok ott, hogy lássátok őket? Láttátok őket turbánjaikkal és burnuszaikkal? Teljesen nyilvánvaló, hogy azok nem franciák! Azok, akik az integrációt propagálják, kolibri eszük van, még ha nagy tudósoknak is hiszik magukat. Próbáljátok integrálni az olajat az ecettel, öntsétek össze egy üvegbe, aztán rázzátok jól össze és mégis egy idő elteltével ismét szét válnak. Az arabok, azok arabok, a franciák pedig franciák. Valóban azt hiszitek, hogy Franciaország népessége magába tudna szívni tízmillió muzulmánt, akik holnap már húszan lesznek és holnapután negyvenen? Ha most megvalósítjuk Algéria Franciaországhoz való integrációját, ha Algéria minden arabja és berbere franciának fog számítani, hogyan fogjuk tudni megakadályozni őket abban, hogy ne jöjjenek a kontinentális Franciaországba, ahol sokkal magasabb az életszínvonal? Szülőfalvam mostani neve Colombey-A-Két-Templomnál, hamarosan Colombey-A-Két-Mecsetnél lenne…”
Isten barmai lassan, de biztosan őrölnek - liberális eszmerendszer - agyatlan internacionalizmus - mindent a profitért.
Mangu
@eugen4402: "egy valódi jogállamban..." - szerintem nem fordulhat elő, hogy lenne egy "váltópárt". Ellenzék, az igen, aki magának akarja a hatalmat. Egy párt programja, annak megvalósításának támogatottsága, megvalósulás realitása iránti bizalom határozza meg a győztest, korábbi gyakorlati tapasztalat alapján, ha működik a valódi jogállam modell.
Eriksson
Schiffer 2x is megkérdeztet Némethet, hogyha 2006-ban lett volna ilyen törvény, akkor Gyurcsány mit csinált volna a Tv székház ostromakor?
Szerintetek?
eszegfu
@Eriksson: 12:34 Hogy a tárgyilagosságnál maradjunk: a Gyurcsány kormány idején még gondolati szinten sem merült fel, hogy az Alkotmányba beletegynek terrorizmussal foglalkozó részt... legalábbis emlékeim szerint. Sőt még azt is állitom: ha lett volna szándékuk, akkor sem szavazta volna meg az akkori ellenzék, a Fidesz. Ezzel együtt megértem: más világ van most, mint jó pár évvel ezelőtt.
Eriksson
@eszegfu: Hát persze hogy nem. Ennek ellenére Schiffer mégis feltette a kérdést. Vajon miért?
eszegfu
@Eriksson: Nem vagyok "látnok", hogy kitaláljam!:))) Fogalmam sincs egyébként. Mintha Schiffer olyan "összefüggést" is mondott volna: teljesen mindegy milyen párt kormányoz, ez a törvénytervezet ebben a formában nem jó... nem ezekkel a szavakkal, de én ezt értettem belőle... tehát szerintem nem igazán a Fideszre "hegyezte" ki a kérdést, hanem magára a témára.
eszegfu
@Horizont: Nem... "alkalmi" süket volt...
John J. Dunbar
Hadd ajánljak egy friss interjút a kanadai miniszterelnökkel, én is ma láttam. A beszélgetés lényege arra összpontosít, miért vágott bele Kanada a szíriai menekültek tömeges (50 000 fő!) befogadásába - mikor nem is kötelezte őket senki erre.
www.youtube.com/watch?v=hF2RLIxJ-8g
Mindenkinek ajánlom ezt a videót, sajnos angolul van, de lassan a fél ország már úgyis Londonba emigrált, vagy oda készül, tehát talán áthidalható problémát fog jelenteni.
Eriksson
@eszegfu: Na látod. Senki nem tudta volna megválaszolni. Schiffer kissé túl lőtt a célon, mivel a 2006.-os nem terrorhelyzet volt. Ott magyar emberek tüntettek a magyar kormány ellen.
eszegfu
@Mangu: 12:23 Nekem érdekes volt de Gaulle beszéde...(kösz.! ) főleg, hogy több, mint 60 évvel ezelőtt ez volt a véleménye a muszlimokról. Egy kis kételyem azért van, hogy 1962-ben de Gaulle csak ugy, önként adott függetlenséget Algériának, ill. a muszlimok gyakorlatilag "lehetetlen" integrálása miatt. 1870-től francia gyarmat volt és nem véletlenül ragaszkodtak hozzá. Algéria gyakorlatilag 1954-től a franciák ellen vivta függetlenségi háboruját 8 éven keresztül! Számokat nem tudok, de elképzelhetőnek tartom, hogy a háboruskodás sok ember életébe került és sok pénzbe is... igy eljött az idő, amikor már többe került a gyarmat megtartása, mint amennyi hasznot hozott a megtartása. Számomra az is nyilvánvaló, hogy más volt ez a helyzet, mivel az "anyaországtól" távol volt a gyarmat, minden integráció nehezebb lehetett, mint mondjuk akkor, amikor a "betelepitett" muszlimok "helyben" vannak.
eszegfu
@Eriksson: Ja, hát, ha ilyen egyszerü a válasz, akkor az talán nekem is "ment" volna!:)))
alterego56
@Horizont: 12:36 Nem válaszolt az semmire, kitért minden elől. Már a műsor elején a műsorvezető figyelmeztette hogy az általa mondottak nem válasz volt a már az első kérdésre sem. Nem azért küldték oda hogy érdemleges választ adjon bármire is.
zöldszem
@Eriksson: Viszont az mondta, hogy Röszkénél terrortámadás volt mikor elkészült a határzár.
Felemlítette, hogy a Keleti pu... hát maga a kormány jelölte ki a Keleti pu tranzitvárónak, akkor ???
Védheted, Rezsiszilit, állíthatod, hogy Schiffer túl lőtt a célon. Egy biztos, ebben a vitában mélységesen alulmaradt. Bármit kérdeztek, csak egyet fújt...mi megvédtük a magyar embereket... Nos, ha a kerítés, és a plakát megvéd (szerintük) a terroristáktól, akkor minek, tovább tákolni a tákolmányt?
zöldszem
@Horizont: " Na de ezt tanítják valahol?"
A posványosi szabadegyetemen!
Eriksson
@zöldszem: Hol védtem én?
Ha megnézted a riportot, mást is észrevehettél. Egyikük sem volt a helyzet magaslatán, élükön a műsorvezetővel. Hárman mentek egy ellen, még a lehetősége sem volt megy szegény szegény Némethnek, hogy igazából elmondja a véleményét. Valamelyik mindig közbedumált. :))
Eriksson
@Horizont: Neked is azt üzenem, amit @zöldszem: -nek 16:40-kor.
Eriksson
@Horizont: Hát nem ott ült szegény magába roskadva, mint akinek esélye sincs megvédeni álláspontját?
Eriksson
@Horizont: Minden esetre én nem szerettem volna a helyében lenni, három ilyen nagypofájúval szemben.
Különösen ennek a Harangozó Tamásnak nem tetszett a szereplése. Hiába mondott bármit, alapjában véve csak támadásra rendezkedett be. Amikor megkérdezték tőke, hogy Schiffer mintájára ő mivel támogatná a tervezetet, csak hebegett. Nem volt felkészülve érdemi tárgyalásra.
Eriksson
@Horizont: Tudod, azt szoktam mondani, s itt is mondtam már párszor, hogy minden ember másként látja a világot, nincs kettő, kiknek azonos véleménye lenne. Még a pillanatnyi hangulat is nagyban befolyásolhatja. Sőt még az is, hogy kivel vitatkozik.
Arról nem is beszélve, hogy milyen családban, milyen környezetben él, milyen iskolákat végzett, mi a foglalkozása, milyen az erkölcsi beállítottsága, intelligenciája stb... stb...
Eriksson
@Horizont: A másik kettő sem megy a szomszédba ugyanezért a címért. Nem voltak kiegyensúlyozott, hiteles vitapartnerek. Egy komoly politikus észérvekkel próbálja meggyőzni ellenfelét és nem sértegetésekkel akar vitaelőnyt szerezni.
A Németh nem sértegetett senkit, nem vágott bele mások mondanivalójába, végig higgadt volt, ezzel helyzeti előnybe került.
Eriksson
@Horizont: Nem utálom a másik kettőt, csak semmi vitakultúrájuk sincs. Ha már felvállalnak egy Tv szereplést, lehetnének úriemberek is. Nem hangerővel, sértegetéssel kell felhívni magukra a figyelmet, hanem higgadt, nyugodt állásfoglalással. Mert nem biztos, hogy annak van igaza, aki ordítozik és provokál. Szoktuk mondani, hogy "Mit ordítsz? Félsz?"
A "rezsidémon"-ról sem állítottam, hogy igaza van, csak azt, hogy jobban állta a sarat.
Eriksson
@Horizont: Én azért ilyesmit soha nem mondanék senkire.
Érdekes az észjárásod azért. Szerinted ha valakit nem dicsérek azt utálom, ha valakit nem bírálok, akkor szeretem. Ha bírálok valakit akkor gyűlölöm, ha nem bírálom, akkor pártolom.
Köztesben nem tudsz gondolkodni? Mit szeressek rajtuk, ha nem a családtagjaim, nem a barátaim? És miért gyűlöljem, ha nem is ismerem őket?
Eriksson
@Horizont: És elvárnád életed jobbrafordulását egy mélyen lenézett, naponta ezerszer különböző ocsmány jelzőkkel illetett politikustól?
Ha valakitől szeretnél valamit, az a minimum, hogy ne mocskold. Ezt mondjuk elvárható lenne minden intelligens embertől, pláne ha ő is elvárná, hogy őt emberszámba vegyék. Mert a dolgok oda-vissza működnek.
Eriksson
@Horizont: Bár nem tudom, hogy Te milyen kultúrkörnyezetben élsz, de azt hiszem sosem fogunk egyetérteni emberi, kapcsolati dolgokban.
Neked el kéne határolódnod a politikától, mert az üldözési mániád előbb utóbb zárt osztályra vezet majd. :))
Eriksson
@Horizont: Leírtam az ATV -és "vitával" kapcsolatban, hogy mi a véleményem a nagyhangú emberekkel kapcsolatban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.