A fegyverzetek megújításának végső költsége becslések szerint 25 milliárd dollárra rúg majd.
Az amerikai légierő megkezdte nukleáris arzenáljának sokmilliárdos felújítását – írta hétfőn a The New York Times. Donald Trump amerikai elnök múlt heti, az új afganisztáni és dél-ázsiai stratégiát kifejtő beszéde után a légierő összesen több mint kétmilliárd dolláros megrendeléseket eszközölt manőverező robotrepülőgépek és földi indítású rakéták beszerzésére.
A légierő célja a nukleáris arzenál teljes megújítása. Ennek érdekében első lépésként nukleáris robbanótöltettel felszerelt manőverező robotrepülőgépek beszerzéséről kötött megállapodást 1,8 milliárd dollár értékben, és csaknem 700 millió dollárt költ a szerte az Egyesült Államokban silókban álló, mintegy 40 éves, Minuteman típusú interkontinentális ballisztikus rakéták felváltására.
A The New York Times megjegyezte: a légierő atomarzenáljának megújítását már az Obama-kormányzat is tervbe vette, de – mivel túl sokba került volna – végül nem valósította meg. A Trump-kormány azonban teljes erővel megindította a légierő modernizálását, miközben a nukleáris stratégia áttekintése és az esetleges új stratégia megfogalmazása még várat magára.
A lap idézte a program kritikusai közül William J. Perry volt védelmi minisztert, aki úgy véli: az új fegyverzetek arra sarkallhatják az oroszokat és a kínaiakat, hogy meggyorsítsák saját fegyverkezési programjaikat.
(MTI)
(A címoldali illusztráció forrása: Wikimedia)
74 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sose voltál normális? He?
Naponta fizet a Lendvay utca, vagy hetente? He?
Mondatkezdést nem ismeri a bocskoros? He?
A dögkutak és az elmeosztályok meg üresek? He?
Ma is gyenge vagy! He?
Úgy lopkodod össze a kifejezéseket, mert ahhoz is hülye vagy! He?
Nem baj,mert "qrbincs" a határon túlról ír! A mostohaapjától
kapta a Kárpátok Balu-jától! Habár a mutti nem biztos benne! :--)
..ekkora marhának még fizet is a "Takony" Habony,a londoni
takarító getzi!
Az alacsony pH érték megártott,te kis Kárpátok-Quasimodója? he ?
A Dracula már csak beszegni tudta a füledet! he
Ismételgecc bányarém?Eljutottál a falig IQ mentes OV nyalonc külföldről?És ezért
még fizetnek is, Takony Habony végbéltisztogatója? he ? Pofa súlyba oláhgenyó! :--)))))))))
Szívesen gyógyítanám az osztályon ahol dolgozom.
Arra vágsz fel, hogy 4 hónapra keltél ki? He? Belebüdösödtél a tojásba? He?
Primkó jószág!
A durbincsok 20-30 méteres mélységben a, homokos vagy iszapos tengerfenék fölött, illetve sziklás partok mentén élnek. Kedvelik a tengerifű mezőket és az algaszőnyegeket. Némelyik faj rákokkal és puhatestűekkel táplálkozik, mások kizárólag növényi eredetű táplálékot fogyasztanak, mint pl. az ezüstösen csillogó testén keskeny , aranyszínű hosszanti sávokat viselő sárgacsíkos durbincs. E "vegetáriánus" halat az észak-afrikai partokon chévre-nek, azaz kecskének nevezik, mert a szó szoros értelmében lelegeli az egész tengerfeneket. A sárgacsíkos durbincsok húsa szüret idején a legízletesebb, legalábbis ezt állítják a tunéziai Kerkenna-szigetek lakói, mert szőlőrőzse parazsán grillezve egészen különleges lesz az aromája.
Konyhai felhasználása
Majdnem minden durbincsfaj alkalmas roston, vagy serpenyőben való sütésre, mert húsuk tömött és nem esik széjjel, vagy szárad ki olyan könnyen. Mindazonáltal a nagyobb, vastagabb, húsos oldalú durbincsot ne tegyük túl közel a parázshoz, jobb ha lassan és egyenletesen sül át. A hal akkor tálalható, ha melluszonyát könnyedén letéphetjük. Ha serpenyőben, vagy tepsiben kívánjuk sütni, akkor az egyenletes átsülés érdekében a hal oldalát két-háromszor vágjuk be a legvastagabb helyeken (irdaljuk).
Fűszerezése
A durbincs mediterrán hal, tehát e vidékek fűszerei illenek hozzá a legjobban: a kakukkfű, az édeskömény vagy a rozmaring. Néhány ágacska belőlük...
Remélem segítesz ezt a hal csodát ki készíteni.
(Idézet 11:09-kor 28): "a gagyikat IDE hordják az atomos román kollégáknak..."
..akkor hol az "anyjában" él ez az abortuszmaradék szőröstalpú Matula? :--))))))))))
..,.,csak kérdem!!
NEM ADHATSZ MERT NINCSEN! NEM ADHATSZ MERT MIBŰL? Ki a faroknak
kellene tőled akármi is? Te vagy a kormány ß@rtarisznyája pár forintért Romániából!
A lemezjátszódat meg cseréltesd ki ßoptató-gazdáddal,mert állandóan ugrik a lemezed!
Érted barom az "öngóljaidat"? Ez lehet az utólsó válaszom mert mindig szédülök a te
mélységeidben !Kétlábas ebihal! :--))) Adászárlat a Balkán felé! :--((
kúrálnak,a bűz meg a fertőzésveszély miatt! A balkáni Matula-félék meg otthon a "füves-
asszonyok"-hoz ill. a kerületi sámánhoz menjenek a kuruzslásért! :--)
Imbecilek gyöngye! He?
Imbecilek gyöngye! He?
Imbecilek gyöngye! He?
Imbecilek gyöngye! He?
Ezt is beszoptad te ökör!
Ezt is beszoptad te ökör!
Ezt is beszoptad te ökör!
Ezt is beszoptad te ökör!
Ezt is beszoptad te ökör!
Ezt is beszoptad te ökör!
Ezt is beszoptad te ökör!
Ezt is beszoptad te ökör!
Idióta barom, kisképernyős nagy marha! Aki akkora barom, hogy saját maga ellen másol be, annak kemény kuss van! He? Barom! He?
Ezt is beszoptad te ökör! He?
Majd megszokod!
simogatni,es a "szivar" még dorombol is! Ha még dudolgtunk is kozzá,akkor körmöt
is rág,és schminkel is! A következő VIT-en elfogadják a tenyésztését is! A Zsóti mint
"kriszt" már benne van! :--))
Új hozzászólás