Az elnök neje tízcentis tűsarkakon indult árvíznézőbe, majd gondosan összeállított fehér blúz-fekete nadrág-fehér tornacipő szettjéhez egy olyan (fekete) baseballsapkát választott, amelyen (fehér) felirat hirdeti: ő az Elnök Neje.

Ha egy országban katasztrófa történik, az elnöknek ott a helye – és vele együtt az elnök nejének is természetesen. És ha ez a nej az egykori modell, Melania Trump, akkor természetesen még ekkor is stílusosan kell tennie. Persze azért lehet az ésszerűség határain belül is maradni.

Az elnöki pár repülővel szállt le Corpus Christiben, hogy személyesen mérjék fel a károkat a Harvey hurrikán pusztítása és az azt követő árvizek nyomán. Bár jelenleg már Louisiana megyét is katasztrófa sújtotta területnek kellett nyilvánítani, azért a helyzet nem lehet annyira vészes, az AOL tudósítása szerint Trumpné "jókedvűnek tűnt, eltekintve a szerencsétlen cipőválasztástól". Itt arra gondoltak, hogy pár órával korábban, a géphez igyekezve Melania Trump még divatbemutatós kifutóra illő tűsarkú stilettót viselt, az internet pedig tűkön ülve várta, hogyan boldogul majd bennük egy árvíz közepén. 

"Melania úgy néz ki, mint valami Árvízvédelmi Barbie" – twittelte Maria Del Russo író, Brad Wollack tévéproducer pedig előre lelkesedett: "Texas, úton a segítség! Ne aggódjatok, Melania a speciális vihar-tűsarkúját vette fel!".

A fotókat ITT nézheti meg.

A jelek szerint a first lady is olvas twittert, mivel a gépen fehér tornacipőre cserélte a tűsarkúját, de még egy a fehér ingével és fekete csőnadrágjával harmonizáló fekete baseballsapkával is kiegészítette a szettjét. Az ezen látható FLOTUS felirat egyébként a POTUS (az USA mindenkori elnöke) feleségét jelenti, de egy árvíz (floating) kellős közepén további értelmezési tartományt is kaphat. Mellette Donald Trump egyébként egészen árvízi látogatásra érkező elnöknek tudott kinézni, rajta gumicsizmát és esőkabátot is felfedezhettek a nézők.

Címlapkép: a csatolt videóból

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Árvíz volt. Mégis miben jöjjön? Legalább nem bikiniben ment.
www.gossipextra.com/wp-content/uploads/2015/08/Melania-1.jpg

Különben is. Mindenki leszállhat Melaniaról. Te is Trump!
wagabund
@human: azért a csajszi sem gondolta, hogy valamikor ő lesz a "első hölgy"...ami valljuk be, nem akármilyen státusz..
azt tudta, hogy a pasi kőgazdag, és csak úgy terem nála a pénz, de hogy ennyire nagy ember lesz?
nos ez még megér néhány mozdulatot a lepedőn..lesz mit mesélni a barinőknek.

(többször ismételték Trump meggazdagodásáról készült filmet)
human
@wagabund: Nem tudhatjuk mi az igazság, de a neten azt olvastam, hogy Melaniának csak púp a hátán ez az elnökösdi. Eddig kényelmesen élte az életét. Nem voltak kötelezettségek, bevásárolt, szórakozott, tette házastársi kötelességeit. Most meg állandó őrzés alatt kell élnie. Még több szem figyeli minden mozdulatát és persze több a kritika is. Ezt talán alátámaszthatja, hogy jól láthatóan a mostoha lánya vette inkább át a first lady szerepét a protokoll eseményeken. Mondjuk Ivanka kicsit túl is tolja a dolgot talán. Bár talán ő még mindig jobb, mintha az apja intézne bizonyos ügyeket.
Persze vannak más olvasatok is, amik megromlott kapcsolatról szólnak az elnök és a first lady között.
wagabund
@human: értem..de azt nem, hogy annyira jól menjen egy ilyen csinos nőnek, hogy ne bírjon ki négy évet rivaldafényben...

jó, igaz, még nem voltam sem Melani, sem első hölgy, sem feleség egy idősebb, de qurvagazdag pasi oldalán..tehát lövésem sincs mi a baja..

valami olyasmit mond a nép, hogy a szamár is akkor ment a jégre, amikor a legjobb dolga volt..

ennek a nőnek maximálisan támogatni kellene a férjét, ha mással nem, akkor csak a feltűnően dekoratív megjelenésével..
human
@wagabund: Akkor valami lehet a háttérben amiről nem tudunk. Igazából senki em tud semmit. Csak találgatunk.
wagabund
@human: így van (szokás szerint)...
könnyen ítélkezünk innen a fotelből...aztán ha szembe jönne, akkor bajban lennék..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.