Lemondott regionális kormányzati tisztéről csütörtökön este Santi Vila, a katalán kormány gazdasági kulcsembere. Döntését azzal indokolta, hogy kudarcot vallottak az erőfeszítések, amelyek a Spanyolországtól elszakadni próbáló Katalónia és Madrid konfliktusának tárgyalásos rendezését célozták.

Santi Vila volt a katalán kormányon belül a leghangosabb ellenzője a katalán elszakadás teljes deklarációjának.

„Megint kudarcot vallottak párbeszédet szorgalmazó erőfeszítéseim. Remélem, hogy hasznára voltam az utolsó pillanatig Carles Puigdemont elnök kabinetjének és a katalán népnek”

– írta Vila Twitter-üzenetében.

Lemondott a katalán kormány párbeszédet szorgalmazó kulcsembere

Középen: Santi Villa (Josep LAGO/AFP)

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy Vila az első, aki lemondott Puigdemont regionális kormányából. Santi lemondásában főszerepet játszhatott a csütörtöki nap, amelyen Madriddal dacolva, Carles Puigdemont katalán elnök mégsem írt ki előzetes választásokat a szakadár spanyol régióban. Válaszlépésként a spanyol parlament felsőházának eseti bizottsága megszavazta azt az intézkedéscsomagot, amely a spanyol alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza.

Katalóniában október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. Az előzetes eredmények szerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a népszavazáson, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió támogatta az elszakadást Spanyolországtól. (MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Jellemző az elszakadás pártiakra, hogy a választók 42.3 %-a azaz kb. 2,26 millió ember ment el szavazni a közel 5,34 millió választóból. És az elszakadásra mindösszesen 2,02 millóan szavaztak igennel azaz az összes választó 37,8 %-a!!! Mi a fenét akarnak, ha a túlnyomő tobbséget nem érdekli, vagy ellene van az elszakadásnak!!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.