Orvosi kannabiszt gyártó cég elnöki székét foglalta el Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap.
Barak az InterCure nevű, orvosi kannabisszal foglalkozó cég globális üzleti kampányának vezetéséért
- havonta mintegy negyven órás munkáért – tízezer dolláros (közel hárommillió forintos) fizetést fog kapni.
Cserébe Izrael legnagyobb orvosi kannabiszt gyártó vállalkozásának külföldi üzleti stratégiáját fogja irányítani.
Az izraeli tőzsdén jegyzett InterCure a Nasdaq nemzetközi tőzsdéjén történő megjelenést mérlegeli, és jelenleg a Canndock nevű hasonló profilú vállalat megvásárlásán dolgozik, amelynek nevét Canndock Pharmára fogja változtatni.
A Canndock a gyógyászati célú marihuána kutatásának, termelésének és forgalmazásának úttörő vállalata.
Ehud Barak 1999 és 2001 között vezette Izraelt a Munkapárt elnökeként és miniszterelnökként, Benjámin Netanjahu elleni sikeres választási kampányt követően.
Később Ehud Olmert, majd Netanjahu kormányában 2007 és 2013 között a védelmi minisztérium élén állt.
A fizetésen kívül öt százalékos részvényopciót is kap munkájáért a lap szerint.
Barak elmondta, az a célja, hogy a vállalat világelsővé váljon a gyógyászati célú kannabisztermékek piacán.
Forrás: MTI
Új hozzászólás