Türkmenisztán fővárosában asgabatban éppen most zajlik a súlyemelő-világbajnokság, amelynek a sikerét Gurbanguly Berdimuhamedow, a közép-ázsiai diktatúra vezetője azzal szemléltette, hogy kinyomott egy aranyozott súlyzórudat a kormánya ülésén. Teljesítményét hatalmas ováció fogadta. Türmenisztánnak rendkívüli tehetségű diktátora van, aki énekelt már szerenádot országának gitár kíséretében, beállt a DJ-pult mögé, nyert ralibajnokságot és lóversenyt is majdnem, csakhogy a megbokrosodó páratlanujjú patás levetette magáról. Szereti, ha arkadagnak, minden türkmének védelmezőjének szólítják, de Gurbanguly Berdimuhamedow – akinek a Asgabatban 21 méteres lovasszobrot állítottak – ugyanolyan veszélyes, amennyire infantilis. a 2007 óta hatalmon lévő elnök Türkmenisztánja évről évre az utolsó előtti helyen végez az emberi jogi szervezetek, a Freedom House és az Amnesty International listáin, csak Kim Dzsong Un Észak-Koreája van mögötte. Az elnököt tavaly februárban választották meg újabb hét...
A világ második legnagyobb diktátora kinyomott egy aranyozott súlyzórudat a kormánya ülésén
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Az elnököt tavaly februárban választották meg újabb hétszáz évre.
Súly nem volt rajta, de a súlytartó rudat (kb. másfél kiló, aranyozottan két kiló az egykezes, a kétkezes húsz kiló, aranyozottan 25 kiló) kinyomta komoly erőfeszítés által - twice.
Tudod, a diktátorokat nem a testi erejük határozza meg, hanem a gonoszságra való képességük foka.
Szerinted Orbán szerint, hogy?
Szeretném, ha vegzálnának, de az van skacok, hogy Isten nem engedi.
Próbáld meg.
Olyan falakba ütközöl, amin nem tudsz, nem érdemes áthatolni.
Én sajnálom, hogy ilyen vagyok, de Isten, nem.
Isten így szeret - bármit is teszek, azt őszintén teszem.
Isten jobban szereti a képmutatás szerinti rosszat (a tökéletlen emberben - mert azt ne felejtsük el, hogy tökéletlenek vagyunk), mint a képmutató jót.