1989. november 4-én, vagyis a fal leomlása előtt öt nappal tartották az NDK történetének legnagyobb tömegtüntetését Berlinben. Százezrek követeltek sajtószabadságot, szólás- és véleményszabadságot. Azóta eltelt 30 év. Egy felmérés szerint a németek kétharmada ma is, vagy manapság újra úgy véli, hogy nem mondhatja el szabadon a véleményét. Az érzékenynek számító témák között van a bevándorlás, az iszlám, a jobboldaliság, a nácizmus és a zsidóság. Az erőszaktól sem riadtak vissza azok a szélsőbaloldali tüntetők, akik a Hamburgi Egyetemen immár harmadjára akadályozták meg, hogy Bernd Lucke közgazdászprofesszor megtartsa az előadását. „Nincs helye a náci propagandának” – skandálták a tüntetők. Bernd Lucke a bevándorlásellenes Alternative für Deutschland alapítója, aki azonban 2015-ben elhagyta a pártot. Bár nem politizál, a szélsőbaloldali Antifa-mozgalom célpontjává vált. De nemcsak az úgynevezett másként gondolkodóknak kellett szembesülniük az erőszakos tiltakozók akciókkal...
Szűkül a szólásszabadság Németországban
Forrás:
gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Brutális részletek az ezredes haláláról: másodpercek alatt kétszer is elütötték az M1-esen
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Valami nagyon furcsa dolog történik Vitray Tamás körül, már a rajongók is aggódnak
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
a jászokkal,akik rettenet módon valagba rúgták a fideszt.
óvass te bimbó!
az értelmedet a bringás póstástu örökölted,aki többször csöngetett a kedves mamánál,mig a papid háborúzott...
már csak az öreg durbincsra fussa nekik,aki a 1/2 eszével 1/2 pénzért, szop,nyal és gombot varr...
már csak az öreg durbincsra fussa nekik,aki a 1/2 eszével 1/2 pénzért, szop,nyal és gombot varr...
Új hozzászólás