A fenti címmel jelent meg egy mellbevágó interjú Zuzana Falathová muzeológussal, aki jobban ragaszkodott a történelmi tényekhez, mint azok szlovák ferdítéseihez, így meg is kapta, amit a ma Szlovákiájában (mely országgal egyébként történelmi szinten állnak Magyarország kapcsolatai, úgy mondják) megérdemel: kirúgást. A Magyar Hírlapban ma megjelent interjúban a fiatal muzeológus az elmúlt év kálváriájáról, s annak betetőzéséről, a munkahelyéről, a pozsonyi városi múzeumból való kirúgásáról beszél, csak mert ki merte mondani: „az igazság egyértelműen a magyaroké”, s rendszerszerűen tömik a szlovákok fejét, az iskoláktól kezdve a magyarellenes történelmi hazugságokkal. Falath a Magyar Hírlapnak elmondta: „Zolo Mikeš az Aktuality.sk oldalon – ez az egyik legolvasottabb szlovák hírportál – az egész mondanivalómat kiforgatta, politikai kontextusba helyezte, belőlem pedig tulajdonképpen magyar sovinisztát gyártott. Mivel a felvidéki szlovákok zöme nem tud magyarul, csak ezzel a...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Lehet, hogy igaza is van!!! A külügyér miért nem háborog??? Mi van a Benes dekrétumokkal???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.