Olvasónk évek óta él Olaszországban, két kicsi gyermek édesanyja. Napok óta otthonuk falai között töltik az időt. Mást nem is tehetnek, az országban részleges kijárási tilalom lépett életbe. Először megijedtek, mára azonban megtalálták a jót a rosszban. Szubjektív beszámoló az olasz vörös zónából. A férjem és én Olaszországban élünk, Rómától délre. Két gyermekünk van, egyikük 5 és fél, a másik majdnem 2 éves. Március 5-én Olaszország vezetése országszerte elrendelte minden szintű és jellegű iskola bezárását, akkor még úgy tűnt, csak március 15-éig. Minket ez az intézkedés nemcsak azért érintett rosszul, mert mindkettőnk családja távol él tőlünk, így nagyszülői, rokoni segítségre nem számíthattunk, hanem azért is, mert mindkettőnk munkája az iskolákhoz kötődik, így egyik napról a másikra fizetetlen kényszerszabadságon találtuk magunkat. Öröm az ürömben, legalább nem volt kérdés, mi legyen a gyerekekkel.
Vörös zóna két gyerekkel – Olasz mindennapok a négy fal között
Forrás:
noivalto.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Brutális részletek az ezredes haláláról: másodpercek alatt kétszer is elütötték az M1-esen
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Valami nagyon furcsa dolog történik Vitray Tamás körül, már a rajongók is aggódnak
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás