Mindössze négy és fél hónappal azután, hogy megfertőződött, újra elkapta az új típusú koronavírus egy másik változatát egy hongkongi férfi – írja a hvg.hu a brit Independent alapján.

Megvan az első személy, aki kétszer is elkapta a koronavírust – aggasztóan kevés idő telt el közte
Fotó: Pixabay

Az esetről a Hongkongi Egyetem mikrobiológiai intézete írt tanulmányt, a kutatás szerint ez az első alkalom, hogy valaki bizonyíthatóan újrafertőződött a vírussal.

A 33 éves férfi március 29-én került kórházba, köhögött, fájt a torka, láza és fejfájása volt. Az elvégzett teszt igazolta, hogy megfertőződött. Április 14-én engedték ki, miután két alkalommal is negatív mintát adott.

Másodjára augusztus 15-én, egy spanyolországi útról hazatérve produkált pozitív tesztet. Újra kórházba került, de ez alkalommal már nem voltak tünetei.

A kutatók úgy összegeztek, hogy 

az újrafertőződés már néhány hónappal a felépülés után is bekövetkezhet.

Az eredményeink arra engednek következtetni, hogy a SARS-CoV-2 vírus megmarad a globális emberi populációban úgy, mint a náthával összefüggésbe hozható koronavírusok, még akkor is, ha a páciensek a természetes megfertőződés során immunitást szereznek. 

(hvg.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Tehát egy bármilyen vakcina is max ennyi időre lesz elég...
Yoda69
Jobb ha rakeszulunk ez a virnyak örökre velünk marad.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.