Az elhunyt lány édesanyja félti a családját gyilkos férjétől, akinek szerinte nem szabadna visszatérnie hozzájuk.

Hatalmas felháborodást okozott Iránban az, hogy egy apa, aki lefejezte álmában 14 éves lányát  9 év börtönbüntetést kapott.

A májusban történt gyilkosságról mi is beszámoltunk. A lány megbocsáthatatlan bűne az volt, hogy beleszeretett egy nála jóval idősebb férfiba és meg akart szökni vele, hogy összeházasodhassanak. Iránban a nők egyébként már 13 éves koruktól férjhez mehetnek.

Romina már korábban elszökött otthonról, miután apja megfenyegette, de a két család értesítette a hatóságokat, akik egy ötnapos hajtóvadászat után megtalálták őket és hazavitték a lányt. Tették ezt annak ellenére, hogy Romina közölte a rendőrökkel: otthon veszélyben forog az élete. Az iráni iszlám törvények szerint azonban így kellett tenniük.

Pár évet kapott az a férfi, aki lefejezte a lányát

Az apa végül az otthonukban egy sarlóval fejezte le a lányát, amikor az aludt, majd a gyilkos szerszámmal a kezében feladta magát a rendőrségen. Azt mondta, azért ölte meg a gyermekét, mert szégyellte, hogy Romina az ő engedélye nélkül hagyta maga mögött az otthonát.

A beszámolók szerint

a gyilkos apa többször is arra kérte a feleségét, érje el, hogy a lányuk végezzen magával, mivel megszégyenítette a családjukat. Romina veszélyben érezte az életét, ezért is menekülhetett el otthonról.

Ezt támaszthatja alá annak a férfinak is a vallomása, aki miatt a lány elszökött. Bahman Khawri azt mondta a hatóságoknak, hogy Romina kábítószerfüggő apja mindennap megverte a lányt, aki szabadulni akart a sorozatos bántalmazásoktól. 

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(theguardian.comszeretlekmagyarorszag.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.