A Georgiában januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgette Donald Trump amerikai elnök az állam kormányzójánál.

Twitter-üzenetében Trump ismét azt hangoztatta, hogy tömeges csalások történtek a november 3-i elnökválasztáson, egyebek közt Georgia államban is.

Csinálj valamit, Brian Kemp!  – áll a tagállam republikánus párti kormányzójának címzett üzenetben – Hagytad, hogy az államodat becsapják. Ellenőriznünk kell az aláírásokat, és meg kell számolnunk a borítékokat és a szavazólapokat! És aztán le kell fújni a választásokat, nem lesz rájuk szükség."

Január 5-én két szenátusi pótválasztást tartanak Georgiában, mert a két republikánus és a két demokrata párti jelölt között túl kicsi volt a különbség a november 3-i választásokon.

Georgia államban Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzött, de Trump nem fogadta el az eredményt, és a szavazatok újraszámlálását követelte. Jóllehet a megismételt szavazatszámlálás megerősítette Biden győzelmét az egyébként hagyományosan republikánus többségű tagállamban, Trump újabb újraszámlálást kért, amelyre lehetőséget kapott, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt volt. Az ezt bejelentő közleményből kiderült: az újraszámlálást még szombaton az esti órákban, azt követően kérték, hogy Kemp a szavazatok hitelesítése után formálisan is aláírta, hogy az állam 16 elektora – az eredményeknek megfelelően – a demokrata párti elnökjelöltet támogatja.

Brad Raffensperger, Georgia republikánus párti államminisztere leszögezte, nincs bizonyíték arra, hogy a választásokon tömeges csalások történtek volna. Mindazonáltal Trump több államban is pereket indított, melyekben vitatta a voksolás eredményét választási szabálytalanságokra hivatkozva. A keresetek eddig nem jártak sikerrel.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.