Felgyógyult a koronavírus-fertőzésből és a megszokott módon folytatja munkáját Ion Chicu moldovai miniszterelnök, aki két hete kapta el a vírust.

Ion Chicu betegsége alatt sem hagyott fel hivatali teendőinek ellátásával, amit távmunkában végzett.

Az eredetileg szerdára kitűzött kormányülést egy nappal előbbre hozták, mert a parlament szerdán vizsgálja meg a kormány ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványt, melyet a Maia Sandu megválasztott államfőt támogató Akció és Szolidaritás párt és más Európa-barát ellenzéki tömörülések kezdeményeztek.

Sandu a kormány lemondását és új választások kiírását követeli, de erre egyelőre nem kínálkozik lehetőség, mert a parlamentben többségben vannak a leköszönő oroszbarát elnök, Igor Dodon hívei. Az új államfő ünnepélyes beiktatását december 24-én tartják.

Korábban koronavírus-fertőzést kapott Zinaida Greceanii házelnök, több miniszter és parlamenti képviselő is. Amint a moldovai egészségügyi minisztérium közölte, a járványügyi helyzet továbbra is súlyos az országban. Eddig már több mint 135 900-an fertőződtek meg – a lakosság mintegy 3 százaléka –, a gyógyultak száma 120 ezer, és 2700-an belehaltak a Covid-19 betegségbe.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.