Románia és Lengyelország szerint is szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére az Ukrajnát ért orosz agresszió kapcsán, ezért a júniusi madridi NATO-csúcs előtt összehívják a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóját a keleti NATO-tagállamok álláspontjának összehangolása érdekében – jelentette be kedden Klaus Iohannis román államfő Bukarestben, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel tárgyalt.

Összehívják a B9-ek tanácskozását a júniusi NATO-csúcs előtt

Fotó: Andrei PUNGOVSCHI / AFP

Közös sajtótájékoztatójukon mindkét államfő támogatásáról biztosította Ukrajna, Moldova és Georgia európai integrációs törekvéseit. Úgy értékelték, az EU-nak tagjelölti státust kell biztosítania és minden segítséget meg kell adnia ennek a három országnak.

Iohannis elmondta: Lengyelország és Románia kölcsönösen küld katonákat az országaik területén szervezett NATO-missziókba, de a román elnök szerint a Fekete-tenger térségében fokozni kell a NATO katonai jelenlétét "szigorúan defenzív válaszlépésként" Oroszország agressziójára, mielőbb meg kell alakítani a NATO romániai harccsoportját – egyebek mellett ezt az álláspontot akarja képviselni a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcson is, amelyen Joe Biden amerikai elnök is részt vesz.

"Lengyelországgal együtt a NATO alapvető rendeltetésének, a kollektív védelemnek a megerősítését szeretnénk. Ilyen értelemben Biden elnök európai látogatása és részvétele a két nap múlva esedékes észak-atlanti csúcstalálkozón a szövetségesek egységének és szolidaritásának bizonyítéka, és azt is jelzi, hogy az Egyesült Államok kiáll szövetségesei biztonságáért" – hangoztatta a román elnök.

Duda arról beszélt, hogy Oroszország példátlan agressziója egy független, szuverén állam ellen olyan új helyzetet teremtett, amely új NATO-koncepció kidolgozását teszi szükségessé. A lengyel elnök szerint a szövetségeseknek meg kell érteniük, mekkora fenyegetést jelent a világ békés országai számára az atomfegyverrel is rendelkező Oroszország, amely terjeszkedni akar.

"Nem akarunk ismét orosz érdekszférába kerülni! Volt már részünk benne, és nem akarjuk, hogy megismétlődjön"

- hangoztatta a lengyel elnök.

Románia és Lengyelország uniós támogatást sürgetett Ukrajna uniós szomszédai számára is a menekültek százezreinek ellátásra. Duda Törökország példáját hozta fel, rámutatva, hogy a szíriai menekültválság idején az Európai Unió milliárdokkal segítette Ankarát.

"Természetesnek tartom, hogy ugyanilyen támogatást kapjanak azok az uniós tagországok is, amelyek most szembesülnek menekültáradattal az Ukrajnát érő orosz agresszió miatt" – mutatott rá a lengyel elnök.

Forrás: mti.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.