Hivatalosan is az Európai Unió tagjelöltje lett Ukrajna és Moldova is – ezt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelentette be a Tanács csütörtöki ülése után Brüsszelben, írja a Telex.hu

Az ülés előtt több európai vezető is arról nyilatkozott, hogy a két posztszovjet ország megérdemli a tagjelölti státuszt. Michel egyenesen arról beszélt:

„Döntő pillanathoz érkeztünk az Európai Unió történetében.”

Hivatalos: Ukrajna és Moldova az EU tagjelöltje lett, ám a tényleges csatlakozásig hosszú még az út

Fotó: JOHN THYS / AFP

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a döntés után arról beszélt:

„Remek nap ez a mai Európa számára.”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte a döntést, és háláját fejezte ki az EU vezetői felé. „Ez egy egyedülálló és történelmi pillanat Ukrajna és az Európai Unió történetében. Ukrajna jövője az EU-n belül van” – írta Twitterén. Moldova elnöke, Maia Sandu pedig arról tweetelt, hogy egyértelmű és erős jelzést adtak az EU államai országa számára, és továbbra is elkötelezettek a reformok mellett.

A lépéssel hivatalosan is elismerte az Európai Unió, hogy a két ország készen áll a csatlakozási folyamatra. Kijevet és Chișinăut azonban még így is hosszú évek választják el a tényleges EU-tagságtól. A Bizottságnak most ki kell dolgoznia a tárgyalások keretét, amelyet a 27 tagállamnak szintén egyhangúlag kell jóváhagynia, Ukrajnát és Moldovát pedig még a tárgyalások előtt arra kérik majd, hogy kezdje meg a reformokat a csatlakozáshoz.

Arról, hogy a tagjelöltség mit is jelent a gyakorlatban a Telex.hu cikkében olvashatnak .

Forrás: Telex.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
"Zingi zongoráznak a kipi- kuplejárban be kellene menni...!"

Milyen reformokat várnak el ukrajnától és moldovától?
Ez egyszerűen az eju idiotizmusa!
KisTehen
"a tagjelölti státusz komoly pénzügyi támogatást is jelent: a 2021–2027-es időszakban 14,2 milliárd eurót (csütörtöki árfolyamon 5667 milliárd forintot) osztanak szét a hét tagjelölt és potenciális tagjelölt ország között. Mivel a kalapba most Ukrajna és Moldova is bekerült, ezért feltehetően növelni fogják a támogatások összegét is"

ukrajna európa leborultabb országa
teuton
A hascsikari 2 napja itt valami vetot emlegetett O1Gtöl. Rossz utasitast kapott, vagy mert analfabeta, nem tudta elolvasni???
verőce21
"Zingi zongoráznak a kipi- kuplejárban be kellene menni...!"

Milyen reformokat várnak el ukrajnától és moldovától?
Ez egyszerűen az eju idiotizmusa!
verőce21
Zelenszkij most már nyugodtan verheti az EU-nak a zongorát! Már nem akadály a Kárpátaljai Magyarok elleni tevékenysége?
Maccska
Azért nem ártana ha megmutatnák személyesen a helyszínen hogy hol van az államhatáruk.
Ez az EU vagy idióták gyülekezete,vagy nagyon átbasszák ezeket az országokat.
Shikari
Mi akarnak a libsik?
-Beengedni a migráncsokat, úgyis Németországba akarnak menni.
- Mindennek emelni az árát, érezze mindenki, hogy takarékoskodni kell.
- Minden buzit beengedni az iskolákba propagandát folytatni, hiszen itt egy nemátlakító műtétet sem kezdeményeztek.
- Emelni a családi pótlékot és eltörölni az adókedvezményeket, hogy a selejt tudjon akadálytalanul szaporodni a becsületesek rovására.
- A magyarságnak és a nemzetnek a fogalmát is eltörölni, mert ezért volt világháború.
- A határon túli magyarokat szlováknak, románnak, stb. mondani, nehogy nemzeti összetartozás legyen.
- Mindent gátlástalanul ellopni, eladni a karvaly tőkének és annak a spekuláns, bankár csürhének, amelyik világháborúkat robbantott már ki eddig is és most is azon dolgozik.
- Magyarország kormányát eltörölni, mert nemzeti.
Minden, a bűnöző mocskot bíráló megjegyzésre rasszistázni és az Eu öngyilkos politikáját kritika nélkül átvenni, támogatni!

Kérem, ezek a liberálisok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.