Azok, akik az elmúlt 2 év alatt, főleg a COVID-kamu kirobbanásakor kérdőre merték vonni azt, hogy az a valami, ami beadatására tudatos megfélemlítéssel, megszorításokkal, munkahelyi elbocsátásokkal, a társadalmi közterületekről való eltiltással zsarolva “oltakozásra” kényszerítettek embermilliókat nem nevezhető védőoltásnak, hanem egy MÉREGINJEKCIÓNAK! Így szó szerint. Mielőtt belemerülünk részletesebben a vakcina elismert összetevőinek vegyi elemzésébe, soroljunk fel pár olyan tényt, melyek a józan emberi tudással , logikával rendelkezők előtt már a kezdetekkor világossá tették, ez a valami nem egy vírusfertőzést megelőző vagy annak terjedését megakadályozó védőltás. . Elképzelhetetlen,fizikailag hogy egy a természetben előforduló, onnan izolálható, azonnal “világjárványt” is okozó, sőt állítólag még mutálódó vírus védőoltását pár hónap alatt kifejlesszék és érdekes módon valamennyi vakcinagyártó szinte egyidőben fedezze fel a Bölcsek Kövét, azaz a csodavakcinát!
Nevezzük már nevén a dolgokat! A covid-szérum nem "védőoltás" hanem igazoltan bizonyított méreginjekció!
Forrás:
szmm.substack.com
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Agyonnyert meccs volt, nem a jobb csapat győzött” – Márton Gábor kifakadt a vereség után
- Egyetlen sokkoló képen, mit okozott a párizs feletti légtérzár, amit az olimpiai megnyitó miatt rendeltek el
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
Itthon
- 2024. July 26., 07:15
Lekapcsolták a lajosmizsei tolvajt, aki tucatszor lopott – Fiatalkorú és segítsége is volt
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
rumble.com/v1sn9fy-kovid-hazugsg-leleplezse-6-s-fl-percben.html
Új hozzászólás