A tüntetők felgyújtották a kukássztrájk alatt utcán hagyott szemétdombokat.

Az elmúlt hónapokban már több millióan tiltakoztak Emmanuel Macron elnök és kormányának terve ellen, amellyel 62 évről 64 évre emelkedne az általános nyugdíjkorhatár. A kormány szerint a francia nyugdíjrendszer jelenleg fenntarthatatlan, a reformot egyszerűen muszáj megcsinálni.

A francia parlament felsőháza, a szenátus már zöld utat adott a reformnak, csütörtökön pedig az alsóházban, a nemzetgyűlésben tartottak volna szavazást – írja a Telex.hu. Miután azonban úgy tűnt, az ellenzéki képviselőkre is rákényszerülő kormány várakozásaival ellentétben mégsem lenne meg a szükséges többség, Macron úgy döntött, hogy mindenképpen kicsikarja a reformot.

A kormány bejelentette, hogy él az alkotmánynak azzal a cikkével, amely lehetővé teszi, hogy megkerüljék a szavazást, amennyiben ebben a miniszterek többsége egyetért. Ebben az esetben akkor tekintendő elfogadottnak a törvény, ha aztán a parlament nem mozdítja el bizalmatlansági indítvánnyal a kormányt.

Pénteken két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak ellenzéki pártok a kormány ellen. Ezekről hétfőn szavaz majd a nemzetgyűlés, akkor derül majd ki, hogy pontosan mekkora árat kell fizetnie a kormánynak az alkotmány által biztosított lépésért. Miután a jobbközép Köztársaságiak (Republikánusok) vezetése egyiket sem tervezi támogatni, pénteki állás szerint kicsi az esélye, hogy megbukna Élisabeth Borne miniszterelnök kormánya – azonban ez azon is múlik, mennyi képviselő szavazna ki közülük.

A tüntetők bekeményítettek, Párizs lángol: Macron megkerüli a szavazást, mindenképpen lesz nyugdíjreform

Fotó: JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP

Borne helyzete így is könnyen tarthatatlanná válhat idővel, ahogy Macron pozíciója is gyengülhet egy olyan intézkedés miatt, amit a franciák többsége ellenzett. A szakszervezetek a tiltakozási hullám folytatását ígérik. Viszont második, és egyben utolsó elnöki ciklusa kezdete után egy évvel, négy évvel a következő elnök- és parlamenti választások előtt Macron úgy számolhatott, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat a fontos örökségének tervezett reform átverésére.

A kialakult helyzethez vezető útról, illetve a reformról a Telex.hu cikkében olvashatnak

Forrás: Telex.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Ez az! Csak "efftársi demokratikusan", Micron efftárs!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@KisTehen: mert tudják,hogy te aggódsz! :) nem mindenki annyira aggódós mint te!
Emmersson71
@KisTehen: Egyelőre még Orbán és bűntársai azok, akik Európában egyedüliként rendeleti kormányzással hoznak törvényeket az éjszaka leple alatt!
Juhász István
Miért nem követi a magyar Min. álnokot ? Egyszerű lenne : Be kell vezetni a HÁBORÚ MIATT a " vészhelyzeti , rendeleti " kormányzást, és ki lehet kerülni máris a Parlamentet. Ma kitalál valamit, holnap bejelenti, holnapután pedig ÉRVÉNYBE LÉP.
Terminátor
@Juhász István: Mán bé van vezetve, csak nem mindenki veszi észre!
A 130valahány a farkánál fogva bármit megszavazna, ha nem lenne rendeleti kormányzás, vagy mind1!
Csak úgy barátilag!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.