A holland közszolgálati rádió Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel készített riportot.

„Putyin jó barátja” kitétel miatt sikoltozik a Lavrov által kitüntetett Szijjártó Péter

A fideszes közösségi oldalán számolt be arról, hogy nem minden mondat került rádióadásba, azok közül, amiket a stúdióban mondott – idézi az új Index.

Az adásba került anyagból az alábbi részeket kivágták, ezek helyére jöttek utólag felmondva azok a mondatok, mint »Magyarország Putyin jó barátja« és minden más, amit már megszokhattunk

– sopánkodott közösségi oldalán Szijjártó Péter, aki ezek szerint még nem hallott arról, hogy a rádióműsorokban – a lényeg megváltoztatása nélkül – bizony szerkeszteni szokás az élőbeszédben elhangzottakat.

Az agresszív stílusa miatt hírhedt fideszes fő-diplomata közösségi oldalán megosztotta az eredeti, vágatlan felvételt.

Arra a felvetésre, hogy a magyarok hogyan éreznék magukat, ha Oroszország megszállná az országot, és nem kapnának támogatást, az orosz Barátságért díjjal kitüntetett és azt Lavrov külügyértől büszkén elfogadó Szijjártó annyit bírt mondani, ez 1956-ban már megtörtént velünk, tehát tudja, milyen érzés.

Forrás: Index
Fotó: Kormány.hu

85 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Galway
@Shikari: A fene anyád szexuális szokásaiba! Ha lenyelt volna, ma tisztább hely lenne a világ!

Amúgy meg kéne kísérled gondolkodni! Kinek van itt magas orosz kitüntetése? A holland külügyérnek vagy KakaDu Petyának?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
@Horizont: Ja, hogy te már azt is tudod, hogy mire gondolunk4
Mi is tudjuk, hogy az elvtársaid legszívesebben magyarokat akasztanának és gyilkolnának!
Horizont
@Shikari: Még egyszer: nekem NINCSENEK elvtársaim.
Hány osztályt végeztél, mert látom nem érted.
Shikari
@Horizont: Nem az a lényeg, hogy mit állítasz, hanem az, ami látszik rólatok!
Sámannus
A szart csak kondérból szereti zabálni, azé ilyen választékos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.