Az ukrajnai háború rávilágított a NATO szövetség keleti tagjainak sebezhetőségére. Ennek következményeként több ország fontolgatja a sorkatonai szolgálat visszaállítását, vagy a meglévő rendszer megerősítését. A cél a hadsereg létszámának növelése, a tartalékos állomány mozgósítási képességének javítása, és a lakosság körében az alapvető katonai ismeretek terjesztése.
Illusztráció: 123rf.com
Jelenleg a NATO 10 tagállamában van kötelező sorkatonai szolgálat, ezek többsége a szövetség keleti felében helyezkedik el. A szolgálat hossza és feltételei országonként eltérőek. Törökországban például a férfiaknak 6-12 hónapot kell szolgálniuk, míg Finnországban a hadkötelezettség a második világháború óta folyamatosan működik, és évente több tízezer új katonát képeznek ki.
Magyarországon 2004 óta nincs sorkatonai szolgálat. A kormány ehelyett az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A cél az, hogy 20 ezer főt toborozzanak a tartalékos állományba, akik különböző anyagi juttatásokat kapnak a szolgálatért cserébe.
Érdekes fejlemény, hogy kormányzati körökben felmerült a közigazgatási vezetők tartalékos katonai kiképzése is. Ez végül nem lett kötelező, de egyes államtitkárok önkéntesen részt vettek ilyen jellegű képzésen.
Méltatlan lenne azt állítani, hogy nem mutat példát a kormány katonáskodásban: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tartalékos százados, az ex-First Gentlemanünk, Veres István (Novák Katalin férje) tartalékos alezredes, a rejtélyes csádi misszió oszlopos tagja, Orbán Gáspár pedig nem is tartalékos, hanem hivatásos százados – fogalmaz a 444.hu.
A sorkatonai szolgálat bevezetése vagy megerősítése vitatott kérdés. Vannak, akik szerint ez elengedhetetlen a hatékony nemzetvédelemhez, mások szerint túl költséges és túl kevés haszna van. Mindenesetre a NATO keleti tagjainak törekvései azt jelzik, hogy a közeljövőben várhatóak változások a térség katonai erőinek struktúrájában.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
amíg ők vélhetően folytatják fosztogatásukat a hátrahagyott,még fellelhető értékekben?
Új hozzászólás