A Hamász azt követeli, hogy "Izrael teljesítse a megállapodást" – írta meg a naphire.hu.

Rendkívüli fejlemények: A Hamász terroristaszervezet bejelentette, hogy elhalasztja a ma tervezett túszok elengedését

Fotó: Pixabay

Az AFP hírügynökség értesülése szerint a terrorszervezet ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor engedik el a túszokat, ha Izrael eleget tesz a feltételeknek.

A pénteken kezdődött négy napos tűzszünet után a Gázai övezetet uraló Hamász péntek este átadta a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek az első csoport túszokat, beleértve egy 13 éves gyermeket is.

A naphire.hu szerint korábban ugyanezen a napon a Hamász szintén szabadon engedte 11 thaiföldi vendégmunkást, amit a thaiföldi miniszterelnök is megerősített.

Az izraeli hadsereg már megkapta a terroristák által kiválasztott túszok listáját. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a nap folyamán közölte Facebook-oldalán, hogy folyamatosan kapcsolatban áll Soltan Bin Saad Al-Muraikhi katari külügyi államminiszterrel, aki mindent megígért annak érdekében, hogy minél több túsz és magyar fogvatartott szabadon kerüljön.

Forrás: naphire.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
Azért a palesztinok is +érdemelnek 1 szuverén államot ott az arab sivatagban!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
CsipkeRózsa
@jáger laszló: Olvastad? Érdemes elolvasni:

"Bruck András: hol éljenek a zsidók?"

propeller.hu/itthon/3973786-bruck-andras-hol-eljenek-zsidok
balos
@CsipkeRózsa: Még a jég-ár sem képes felfogni,hogy mekkora szemétségbe "kényszerítették" a zsidókat!Az arab államok mindig is támadni fogják Őket,mert a vérükben van a gyűlőlet!A gyerekeiket is így nevelik és az sem vigasztal,hogy a keresztyényeket is gyűlőlik!Nincs olyan,hogy palesztin,az is olyan arab,mint a többi!
jáger laszló
Hol éljenek!!??
Én a 2 nemzet,2 állam elvére szavazok
Jobbat nem tudok
Így +szűnne az örökös harc az ősi területen!
Ha te tudsz jobbat,tedd közzé!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
simmering73
Soltan mindent megígért, mert látta, hogy nincs magánál ez a túlmozgásos magyar külügyér.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.