Robert Fico jobban van, a kedélyek mégsem nyugszanak Szlovákiában. A belügyminiszter szerint egyre több az arra utaló jel, hogy Robert Fico megölését szélesebb körben tervezhették meg.

Szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben Szlovákiában a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet óta. A szlovák belügyminiszter az állambiztonsági tanács ülése után azt mondta: jelenleg 30 százalékkal több a rendőr az utcákon, mint korábban – közölte a hirado.hu.

Robert Fico elleni merénylet: Újabb fejlemények a támadás kapcsán

Fotó: Facebook/Robert Fico

A merényletkísérlet óta újabb veszélyeket is észleltek, ezért szigorították a biztonsági intézkedéseket. A szlovák belügyminiszter szerint egyre több az arra utaló jel, hogy

Robert Fico megölését szélesebb körben tervezhették meg.

Felforgatjuk a földet is, hogy kiderítsük, mi a baj ebben az ügyben, mert továbbra is igaznak tűnik, hogy a cselekményt szélesebb körben követték el. Ezek az intézkedések legalább a Szlovák Köztársaság újonnan megválasztott elnökének beiktatásáig maradnak

– hangsúlyozta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter.

Forrás: hirado.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Bizonyíték?
Hát azt még keresik!
csak ennyi,barátilag
J.L.
Pusztai
"Felforgatjuk a földet is, hogy kiderítsük, mi a baj ebben az ügyben, mert továbbra is igaznak tűnik, hogy a cselekményt szélesebb körben követték el."

Szóval dolgoznak az ügyön, legyen több bűntárs, lehessen nagyobb áldozatnak feltűntetni a Fikát, ezzel villogni.
verőce21
Az a tény, hogy a biztonságiak közül nem sérült meg senki és a lövések előtti pillanatokban is csak ténferegve, lazán szédelegtek ott jócskán a kordonok előtt, számomra nyilvánvaló, hogy a biztonságiak szervezték a merényletet...!
Hasonló volt a körülmény, mint számos esetben a történelemben, hogy a "palotaőrök" gyilkolták meg az uralkodót, stb.
Az igazi királycsinálók mindig a testőrségből kerültek ki...! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.