Az Orbán által alapított akadémia csapata feljutott az NB I-be. Jövőre hiperszuper stadionjuk lesz, 2,7 milliárdnyi adóforintból. A szabályok ugyan nem engedik, hogy a klubok első és második csapatai egyazon osztályban induljanak, a korábban a Videoton Puskás Akadémia nevet viselő felcsúti csapat azonban a 2012/2013-as idény óta már nem számít a Videoton fiókcsapatának. A Puskás Akadémiának ugyanis – írta riportjában még április végén az [origo] – tavaly nyár óta a Puskás FC Kft. a tulajdonosa, míg a Videotoné a Garancsi István tulajdonában lévő Futball-F 2007 Sportszolgáltató Kft. Így aztán már nincsen jogi akadálya, hogy a Videoton mellett a Puskás Akadémia FC is az első osztályban szerepeljen. Felcsúton 1800-an laknak, így nem csoda, hogy a bajnokavatásra 500-an voltak kíváncsiak. Ennek az 500 embernek épül, javarészt adófizetői pénzből, a válság, az Európai Unió és a nemzetközi baloldal brutális támadásai közepette egy 3500 szurkolót befogadó, hipermodern stadion.

Forrás: eszon.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

scandináv
"Ennek az 500 embernek épül, javarészt adófizetői pénzből, a válság, az Európai Unió és a nemzetközi baloldal brutális támadásai közepette egy 3500 szurkolót befogadó, hipermodern stadion"...nem fognak szorongani az biztos :d
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dömdödöm
Miért nem épül stadion például Pakson ? Ami szintén MB 1 es csapat 10 . helyen jelenleg . és volt oly negatív szerencsém látni a paks -ferencváros ifi 2 -es színvonalú NB 1-es nek csúfolt mérkőzést amol a pálya konkrétan úgy nézett ki mint ha ha egy libalegelő köré raktak volna pár széket és kész . TV kamerát és emberi szemet nem tűrő színvonal uralkodott . Csak garatulálni tudok a labdarúgásban soha sehol sem jegyzett felcsúti stadion ötletéhez barátaim !
dömdödöm
Az újpest a Bp Honvéd ,a Vasas ,az Mtk már nagyon sokat letett az asztalra majd egy évszázadon keresztül . Ha felcsúton új stadion ? Akkor az imént felsorolt kluboknak is kérjük az új stadiont .
dömdödöm
és követelem a látványos valódi taktikával és technikával kivitelezett gyors modern európai színvonalú Magyar football látványát ! Legközelebb ha kimegyek egy mérkőzésre és nem lesz akkor visszakövetelem a jegyárat és feljelentést fogok tenni tömeges foofballrajongói megtévesztésért , csalásért és kártérítést fogok követelni életkedv és hétvégi jó hangulat elrontásáért.
dömdödöm
véletlenszerűen ránézés alapján összeszedek az utcáról 11 fiatalt és ugyanezt talán még jobb focit megcsinálnak . fogadni mernék rá .
dömdödöm
Nem várunk tovább ! elbasztátok 23 év alatt kb 1100 hétvégénket . Ebből elég volt !
dömdödöm
megye 1 -es színvonalú focit eladtok NB1 esnek ? ez folytatólagosan hozzá nem értés miatt elkövetett csalás bűntette !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.