A Bayern München nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2012/2013-as sorozatát azzal, hogy a londoni Wembley Stadionban rendezett szombati döntőben 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot. Története során a Bayern München az ötödik alkalommal hódította el a legrangosabb európai kupát. Mostani sikerét megelőzően legutóbb 2001-ben, a Valencia legyőzésével diadalmaskodott.

Óriási lendülettel estek egymásnak a csapatok, agresszív letámadásával a Dortmund az első negyedórában többször zavarba hozta a Bayern-játékosokat, helyzeteket is kialakított, ám Neuer magabiztosan védett. Kezdeti visszafogott teljesítményét követően a Bayern is feltámadt, így gyakorlatilag felváltva adódtak lehetőségek alakított a két együtt előtt, a hálóőrök teljesítményének "köszönhetően" azonban ekkor még nem láthatott gólt a Wembley Stadion közönsége.

A fordulást követően a Bayern ragadta magához a kezdeményezést, és nem is kellett sokat várnia a vezetés megszerzésére: a 60. percben Mandzukic révén került előnybe a bajor alakulat. Jupp Heynckes játékosai azonban nem örülhettek sokáig, ugyanis Dante hibáját követően Gündögan büntetőből egyenlített.

A folytatásban is a Bayern irányította a játékot, több helyzete is volt, végül a 89. percben a tavalyi finálé negatív hőse, a Chelsea ellen a hosszabbításban büntetőt rontó Robben góljával megszerezte a győzelmet.

Jupp Heynckes, a Bayern edzője - akit a szezon végén Josep Guaridola vált a kispadon - a negyedik olyan tréner a futballtörténelemben, aki két különböző csapattal megnyerte a legrangosabb európai trófeát. Korábban, 1998-ban a Real Madriddal diadalmaskodott.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coyote3
Sajnálom a Borussia-t , nagyon szimpatikus csapat, szívem szerint én nekik is adnék egy kupát. Kétségtelen, hogy a Bayern nem érdemtelenül nyert.
A fekete Lord
@coyote3: Na, nem is különös érdemmel, ami a döntőt illeti!
Pálinkafőző Rézüst
@A fekete Lord: pilóta inkvi , te milyen (melyik) meccset néztél (nézted)??? Valamelyik orrbán akadémiást??
dömdödöm
Ezt a meccset a Manuel Neuer hozta a Bayernek szerintem . Az első fél órában akár el is dőlhetett volna .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.