Jó formában, de erősen tartalékosan várta az alapszakasz záró meccsét a Fatum-Nyíregyháza. A női röplabdások hét közben elveszítették a térdsérüléssel bajlódó Roma Flórát, majd szombaton Vén Eszter betegedett meg, így a fiatal centerre sem számíthatott Kőhalmi Richárd. Erdősné Balogh Erika viszont ismét ott volt, és a kezdőben kapott helyet. Az már a pénteki párharcok után eldőlt, hogy a nyíregyháziak biztosan a 6. helyen zárnak, az MTK elleni találkozó eredményétől függetlenül. Jól kezdtek a nyírségiek, és ott folytatták, ahol a TF ellen abbahagyták. Pontosan fogadtak, és abból szép támadásokat építettek, így nagy különbséggel nyerték az első szettet. A folytatásban már több volt a hiba, de a végjátékokban rendre jól öszpontosított a vendég csapat, és szettveszteség nélkül nyerte a találkozót. A rájátszásban a bajnok Békéscsaba lesz a mieink ellenfele. Röplabda Női NB I. alapszakasz 21. forduló MTK-Budapest–Fatum-Nyíregyháza 0:3 (-15, -23, -24)

Forrás: nyiregyhaza.hu
Feltöltő: Canada
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.