A magyar labdarúgó-válogatott kilenc helyet előrelépve a 23. helyen áll a Nemzetek Ligája rangsorában.

Nagyot lépett előre a magyar labdarúgó-válogatott
Marco Rossi és Gulácsi Péter. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az MLSZ közösségi oldalának híre emlékeztet rá: Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a sorozat szeptemberi rajtjakor a 32. volt a rangsorban.

A magyarok szeptemberben 1-0-ra győztek Törökországban, majd 3-2-re kikaptak az oroszoktól Budapesten. Az októberi folytatásban Szerbia ellen idegenben ismét 1-0-s győzelmet arattak, ezt követte a moszkvai 2-2-es döntetlen.

A nemzeti csapat négy kör után hét ponttal a B divízió hármas csoportjának második helyén áll, hátránya egy pont az oroszok mögött. Az összesített rangsorban

a szbornaja a 20., a török együttes a 27., míg a szerb válogatott a 29. helyet foglalja el.

A folytatásban a válogatott november 15-én a szerbeket fogadja a Puskás Arénában, három nappal később pedig ugyancsak hazai pályán a törökök ellen zárja a sorozatot. A kvartett győztese az A divízióba jut, az utolsó helyezett a C-be kerül.

A magyarokra a NL előtt november 12-én Európa-bajnoki pótselejtező is vár Izland ellen Budapesten: a mérkőzés győztese kijut a jövő nyárra halasztott, a többi között a Puskás Arénában sorra kerülő kontinenstornára.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ha meg a Kárpát-medence ranglistát vesszük figyelembe, akkor dobogós a helyezés. Nem kell itt terelni ezzel a ligával. Ezzel szemben a tény: A magyar válogatott továbbra is 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melynek élén a világbajnoki bronzérmes Belgium maradt.
www.origo.hu/sport/futball/20200917-magyarorszag-labdarugas-fifa-ranglista.html
volvós
épp ideje a falábúaknak, hogy előre léphetnek...a 16-oson túl már több éve nem jutottak el...
namihami
Onnan, ahol volt ez igazán nem lehetett nehéz. Ezek az ""ellenfelek"" nem tették túl magasra a lécet.
Vakok köhött a félszemű...
kokopelli
Hosszú edzéssorozat után már tudnak "egyenesen" futni ?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.