Az olimpiai bajnok tornász bejelentette visszavonulását a magyar szövetség (MATSZ) csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A 35 esztendős sportoló évek óta tartó vállsérülésével indokolta döntését, amelyet tavaly decemberben hozott meg.

Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke bejelentette, hogy mostantól Berki tölti be a szövetség decemberben létrehozott sportigazgatói posztját.

Berki a KSI SE versenyzőjeként 2002-ben nyerte első felnőtt magyar bajnoki aranyérmét, a junior Európa-bajnokságon pedig második lett lólengésben. Addig hat szeren tornázott, de egy bokasérülés miatt lólengés-specialista lett. Első sikereit 2004-ben érte el a felnőtt nemzetközi mezőnyben: Rio de Janeiróban világkupa-versenyt nyert, a ljubljanai Európa-bajnokságon pedig bronzérmes lett. Legutóbb a 2017-es kolozsvári kontinensviadalon állt rajthoz, ahol ezüstérmet szerzett, ám ezt követően megsérült a válla, amit eddig öt alkalommal kellett megoperálni.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.