A magyar szövetségi kapitány vállalja a felelősséget a vereség miatt, Marco Rossi egy ilyen este után nehezen tud arra gondolni, hogy a magyar válogatott oda tud érni a selejtezőcsoport második helyére, ehhez a legjobb formánkat kell nyújtani, mondta.

Rossi kiábrándultan nyilatkozott a 0:4-es zakó után a világbajnoksági esélyeinkről

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Azt kiemelte, hogy a szurkolók fantasztikusak voltak,

„de nem voltunk képesek megadni azt, amit az Eb-meccseken megadtunk nekik”.

Tudtuk, hogy tökéletes mérkőzést kell produkálni egy ilyen csapat ellen, de ez nem sikerült – mondta a Telex szerint.

Az első félidőben jól védekeztünk, de a második játékrészben, miután megkaptuk az első gólt, sok labdát vesztettünk, és ez nagy problémát okozott. Óriási a különbség a két csapat között, de nem lehet ennyi gólt kapni, csalódott vagyok emiatt – tette hozzá.

A második félidőben próbáltunk veszélyesebben játszani, de nem engedtek kibontakozni minket, nem engedték, hogy kihozzuk a labdát hátul. Hangsúlyozta, hogy most is, mint mindig, ő a fő felelős a vereségért. A legjobbunkat kell nyújtani, hogy jó helyezésünk legyen a csoportban, „de egy ilyen este után, mint a mai, nehéz arra gondolni, hogy odaérhetünk a csoport második helyére”.

Forrás: telex.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Világelsők vagyunk a fociban is, de csak a vereség logikus megmagyarázásában. Kár, hogy a focit nem a megépített csodálatos stadionok számával, valamint a focira költött milliárdokkal, se a focisták fizetésének nagyságával mérik, hanem a rúgott és kapott gólok számunkra kedvező arányával.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Világelsők vagyunk a fociban is, de csak a vereség logikus megmagyarázásában. Kár, hogy a focit nem a megépített csodálatos stadionok számával, valamint a focira költött milliárdokkal, se a focisták fizetésének nagyságával mérik, hanem a rúgott és kapott gólok számunkra kedvező arányával.
namihami
Én hajlandó vagyok a Rossi fizetésének töredékéért magyarázkodni. És még az eredmények se lennének rosszabbak.
Yoda69
Utolja a 86-os Mexicoi VB-n vettunk reszt, ahol nagyon csunyan leszerepeltunk. Azota keptelen a valogatott kijutni, ez a most se lesz maskepp.
volvós
Vén buzi !!! Takarod haza az anyádba, ne itt legyél milliomos az adófizetó állampolgárok pénzéből...
Gazella
Rossi!! A szurkolóidat, told fel a seggedbe!!! A magyar szurkolók szégyen viselkedése zárt kapus meccset érdemel a magyar csapat!!
simmering73
Rossi szerint "a szurkolók fantasztikusak voltak,". Amikor a megfelelési kényszer felülírja a sportszerűséget és a józan észt.
Cucika
Bizony az angol csapat volt a hibás, hogy kikaptak a magyarok. Nem engedték, hogy kibontakozzunk, nem engedték, hogy gólt lőjünk. Milyen sikeres meccs lett volna, ha ki sem jönnek a pályára.
Lepényleső
Neki nem a csapatot,vagy az annak véltet kellene sikeresen vezetnie,ezáltal mutatnia meg;pénzét érdemli-e?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.