Akadnak bőven olyan „fanatikusok”, akik télre se teszik el drótkecskéjüket a tárolóba. Ugyanúgy nyeregbe pattannak és haladnak céljuk felé. De legyen az illető hivatásos vagy hobbikerékpáros, a hidegebb időben különösen fontos odafigyelni a megfelelő és alapos bemelegítésre. Nehogy komolyabb baj történjen. (x)

Ha az ember arra kíváncsi hányféle szinonímája van a biciklinek, és rákeres, akkor meglepődhet, ugyanis az ismertebbek (bringa, kerékpár) mellett olyan, talán kevesebbszer hallott szavakat talál, mint a drótszamár, a keró vagy a cajga. Pedig ezek is, ugyanazt az emberi erővel hajtott kétkerekű járművet takarják. Azt, amelyik évről évre népszerűbb.

Ha télen is bringázol, készítsd fel testedet megfelelően a mozgásra

Illusztráció: 123rf.com

Persze, mindig keresik az emberek az újabb és újabb lehetőségeket. De ahogyan a szerencsejátékkal nem foglalkozóknak semmit nem mond a 20bet, úgy a katalán főváros egyik negyedében történtek sem lehet az átlagos hírfogyasztó számára ismerős. Annyi azonban bizonyos, Barcelonában kisebb forradalom zajlik: gyerekek csapatba verődve kerékpárral mennek a suliba. A biciklibusznak elnevezett csoportosulás nagyon felkapott lett, már rendőrautó kíséri a lurkókat. Nem véletlen mindez. A kerékpározás az egyéni közlekedés egyik legjobb, leghatékonyabb módja. Ráadásul az egészségmegőrzés szempontjából is igencsak jó. Hasznos sportolási forma.

Mindentől függetlenül figyelj magadra!

Kortól, nemtől és távolságtól függetlenül egy valamire oda kell figyelni. Mielőtt a drótszamárra pattannánk, melegítsünk be alaposan. Nem kell órákat mozogni, elég átlagosan öt-tíz percet rászánni a gyakorlatokra. Ez, főleg most, a zimankósabb időszakban igaz különösen. Át kell ugyanis mozgatni a lemerevedett izomzatot, mert ha nem tesszük, növeljük a sérülések esélyét. Emellett érdemes odafigyelni a megfelelő réteges ruházatra és ahogy fentebb említettük, a bemelegítésre. Hozzátéve az utóbbihoz, hogy hidegebb időszakokban a sportolás megkezdésére több időt kell szánni magunkra.

Egyszerűen, könnyedén, lazán

Amikor a bemelegítés szóba kerül, akkor az egyszerűségre kell gondolni. (Főleg azért, mert a 5-10 percbe ugye nem lehet megváltani a világot.) Azonban a dinamikus nyújtást és a kardioelemeket muszáj kevernünk a hatékonyság érdekében. A kardio a bemelegítés kiemelt része, s olyan elemek tartoznak ide, amelyektől nagyobb lesz a pulzusszámunk és a testhőmérsékletünk.

A szervezet ugyanis úgy működik, hogy ha rendszer egy-egy mozgásformát ismétlésszerűen végzünk, akkor fokozódik az izomzatban a vér áramlása, jobb lesz az anyagcsere, és gyarapodik a testünk oxigén-felhasználása. És ha kicsit (vagy jobban) izzadunk, akkor bizony jól dolgozunk. Ez annak a jele, hogy szervezetünk készen áll: azaz könnyebben el fogja végezni a fokozottabb izommunkát igénylő feladatokat.

Olyan gyakorlatokat érdemes végezni, mint fej, nyak és törzskörzéseket, a csukló, a térd és a boka átmozgatása. Szóval azokra a testrészekre kell kiemelt hangsúlyt fektetni, amiket a sporttevékenység során a leginkább használunk.

És még valami: a bemelegítés további lényeges része a dinamikus nyújtás. Ha az izmok már készen állnak, fokozódott a véráramlás, akkor az ízületeket és a szalagokat is fel kell készíteni a terhelésre. A dinamikus nyújtás hatására beindulnak az izom-ideg kapcsolatok, jobb lesz a koordináció, az egyensúly.

Miért jó biciklizni?

Ha felmerül a kérdés valakiben, miért is jó biciklizni, akkor azok számára talán megfelelő érv lehet, hogy, akik cangáznak, azoknál alacsonyabb a daganatok kialakulásának kockázata. De az állóképesség is javul, ahogy az izomzat is. Egyúttal az ember szervezete hatékonyabban védekezik a fertőzésekkel, a betegségekkel szemben.

Ja, és öt évvel tovább él az, aki mondjuk autózás helyett rendszeresen bringára pattan.

Partner tartalom (x)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Szerintem meg öt évvel rövidebb ideig él, ha Budapesten hódol a bringázásnak. Mikor tele pofával szívja be a szmogot, benzingőzt, ólmot, kormot, port. A tüdőrák kifejezetten szereti az ilyen sportolókat.
Emmersson71
@simmering73: Mert amikor buszozol, vagy épp a buszra vársz, gyalogolsz a városban, akkor nem szívod be a káros anyagokat, ugye?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2022. January 16., 12:00
Novak Djokovic: rendkívül csalódott vagyok
Itthon - 2022. January 16., 11:13
Lakástűzben meghalt egy ember Nyíregyházán
Itthon - 2022. January 16., 08:01
Szitáló ködbe fulladhat a hét utolsó napja