A magyar szövetségi kapitány szerint 80 percig irányította a magyar csapat a barátságos mérkőzésen.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott megérdemelten győzött 1-0-ra Észak-Írország vendégeként, mert 80 percig irányította a játékot a barátságos mérkőzésen – olvasható az MTI hírében.

Rossi: megérdemelten nyert a magyar válogatott az északírek ellen

Dibusz Dénes magyar kapus az Észak-Írország – Magyarország felkészülési mérkőzésen a belfasti Windsor Park stadionban 2022. március 29-én

Fotó, címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

"Két külön meccset láttunk. Az első 80 percig tartott, amikor kontrolláltuk a találkozót, majd jött az utolsó tíz perc, amikor beszorultunk, de az előbbi miatt megérdemelten nyertünk" – jelentette ki az olasz szakvezető, aki szerint a hajrában végrehajtott cserék nem működtek, ez is hozzájárulhatott a rossz befejezéshez.

Rossi szerint a tétmérkőzéseken más lesz a pályán lévő csapat összeállítása ilyen helyzetben, de ettől függetlenül túl sok labdát vesztettek a tanítványai. Úgy vélte, a Nemzetek Ligájában, ahol Olaszország, Anglia és Németország lesz az ellenfél, sokkal jobban kell majd koncentrálni.

Rossi: megérdemelten nyert a magyar válogatott az északírek ellen

Nego Loic, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik (b-j) gólöröme a belfasti Windsor Park stadionban játszott Észak-Írország – Magyarország felkészülési mérkőzésen 2022. március 29-én

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

"A futballban viszont az egyetlen dolog, ami számít, az a győzelem" – jelentette ki Rossi, aki az MTI érdeklődésére elismerte, hogy támadójátékban többet várt játékosaitól. "A pálya utolsó negyedén mindig hiányzott valami, nem volt, aki befejezze az akciókat. Próbáltam több lövést kérni, de így is volt két-három lehetőségünk, amivel eldönthettük volna a meccset".

Rossi arról is beszélt, hogy a honosított Callum Styles ismét jó benyomást tett rá, mert nem fél a körülményektől és az ellenfelektől sem, így kifejezetten jó helyen van nála a labda.

"Nagyon örülök, hogy a 41. mérkőzéssel az örökrangsor hatodik helyére feljöttem a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. Remélem, még előrébb tudok majd lépni, de ahogy az első találkozó előtt is mondtam, a futballban bármelyik meccs az utolsó lehet, ha rossz eredmények születnek. A méltóság a legfontosabb" – mondta Rossi.

A magyar válogatott egyik hőse, Dibusz Dénes úgy vélte: a válogatottban ezen a meccsen kellett a legtöbbet védenie, de azért saját bevallása szerint akadt hiba a játékában így is.

"Sokáig jól álltuk a sarat, hetven percig nem találták a rést a védekezésünkön. Utána örülök, hogy védésekkel járultam hozzá a sikerhez" – mondta a Ferencváros kapusa. "Sok pontatlanság és technikai hiba volt a meccsen, ez a pálya számlájára is írható. A legfontosabb, hogy végig egységesek voltunk, ezt a brit stílust jól átvettük, felvettük a kesztyűt, és egy hibát kihasználva nyertünk".

Az északír szövetségi kapitány, Ian Baraclough szerint a magyarok a kapusuknak köszönhették a győzelmet, mert szerinte csapatának óriási lehetőségeik voltak a hajrában, amely így meg is érdemelte volna az egyenlítést.

"Hiába a rivális birtokolta többet a labdát, nagy helyzeteink nekünk voltak" – összegzett Baraclough.

A magyar válogatott legközelebb júniusban lép pályára, amikor négy mérkőzést játszik a Nemzetek Ligája élvonalát jelentő A divízióban. Elsőként június 4-én az Eb-ezüstérmes angolokat fogadja a Puskás Arénában zárt kapuk mögött.

Forrás: mti.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Egyszer már a pálya felé ülve is nézelődhetne. Ez már a sokadik meccs, amikor a közönséget nézegeti.
Ha az észak-írek hármat rúgnak, akkor se szólhatnánk egy szót se. Ennek a csapatnak több a szerencséje, mint az esze.
Persze, ilyen, a pályán nyújtott teljesítmény mellett egy ekkora pénz felvétele mindenkit ilyen ""elégedetté"" tenne.
driv3r
Rossi: megérdemelten nyert a magyar válogatott az északír nemváló műtétre váró óvodások ellen, akik azt hitték rögbi meccsen játszanak és amikor kiderült, hogy nem, összezavarodtak a pályán

- Samantha - szólt Joe, Briannek -, What the fuck?!
- Joe, még nem vagyok Samantha, Brian. Még várok a nemváltó műtétre. Amúgy: I don't now.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.