Volt egyszer egy Algéria

Minden sarkon rohamrendőr állt ma Cannes-ban és háromszor kutattak át, mire bejutottam Rachid Bouchareb versenyfilmjének, az Hors la loi-nak (Törvényen kívül) a bemutatójára. A napok óta végehangulatban lanyhadó cannes-i filmfesztiválnak jót tesz a felhajtás, ha mégoly kellemetlen okból történik is: az algír függetlenségi mozgalom krónikájáról szóló Hors la loi első előadásakor több, mint ezer szélsőjobboldali francia tüntetett "Tiszteletet a francia történelemnek" transzparensekkel és a vetítés végén a vastaps ellenében is sokan a film témája ellen füttyögtek. A minőségére ugyanis nem lehet panasz; Bouchareb filmje az eddigi legdrágább magreb film és minden cent meglátszik rajta - klasszikus hollywoodi eposzokat, Scorsesét, Coppolát és Sergio Leonét idéző grandiózus szuperprodukció. A három főhőst alakító színész azonos a négy éve ugyanitt bemutatott Indigenes (nálunk A dicsőség arcai címen csak tévében ment) főszereplőivel, akik akkor kollektív legjobb színészi díjat nyertek a franciák oldalán harcoló algériaiak történetéért, de az Hors la loi nem hagyományos értelemben vett folytatás. Ezúttal három fivér történetét követhetjük évtizedeken keresztül, miután a franciák 1925-ben elvették a földjüket. Hárman háromféleképpen viszonyulnak a '45-ös sétifi mészárlást (döbbenetesen hatásos jelenetek) követő függetlenségi törekvésekhez, de végső soron mindegyikük sorsát ezek a történelmi események határozzák meg. Bouchareb rendezése konvencionális, már-már régimódi, de érezhetően így próbálja minél szélesebb közönséghez eljuttatni szívügyét. Nem lepődnénk meg, ha ebben végül Tim Burton zsűrije is segítségére sietne, bár ilyen erőteljes politikai döntést Tarantino óta (aki 2004-ben a Fahrenheit 9/11-nek juttatta az Arany Pálmát) egy zsűri sem mert bevállalni.