Van, aki banki kölcsönből megy pihenni. Nem csoda, hiszen a legfrissebb adatok szerint a nyaralás 80 százalékkal lett drágább az utóbbi 3 évben.

Meghökkentő számok: aki költ idén nyaralásra, az átlagosan 327 ezer forintot szán erre.

A K&H biztos jövő felmérésből, melyben 2024 első negyedévét vizsgálták, kiderült: a középkorú magyarok idén átlagosan 10 százalékkal költenek több pénzt arra, hogy elmenjenek nyaralni, mint tavaly – tudatta az economx.hu.

Van, aki banki kölcsönt vesz fel – 80 százalékos a drágulás, necces lehet a nyaralás

A nyaralás 80 százalékkal lett drágább az utóbbi 3 évben – Fotó: pixabay

A mélypont 2021-ben következett be – ekkor a tervezett éves utazási büdzsé 183 ezer forint volt –, ehhez képest idén 80 százalékkal nagyobb összeget szán a 30-59 éves korosztály a nyaralásra.

Euróban nézve azonban kicsit más a leányzó fekvése.

A becsült átlag 2022-ben 247 ezer forint lett, 2023-ban pedig 296 ezer. A növekedési tempó kissé mérséklődött az elmúlt esztendőhöz képest forintban nézve.

Euró alapon ugyanakkor a tervezett kiadások másként alakultak, hiszen 2021-hez képest a magyar deviza gyengült. A forintosított 80 százalék helyett csupán 52 százalékos emelkedés történt a 2021-es évvel összehasonlítva

– írta az economx.hu.

De ki költ a legtöbbet? Átlagosan 444 ezer forintot a budapestiek költenének nyaralásra. Az összeg a vidéki városokban élők esetében 313-331 ezer forint között mozog, a falvakban lakók pedig 236 ezer forintból szeretnének kikapcsolódni.

A magasabb végzettségűek csaknem 400 ezerrel, az alacsonyabb képzettséggel rendelkezők átlagban 271 ezer forinttal számolnak pihenésre. Ugyanezen eltérés figyelhető meg párhuzamosan a jövedelmek emelkedésével, itt a skála 161 ezer forint és 422 ezer között húzódik.

Hasonlóan az elmúlt esztendőhöz, átlagosan 2,4 fő azoknak a száma, akik utaznának ebből a költségkeretből – írta az economx.hu.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 69 százaléka saját jövedelmét, illetve félretett pénzét használja a nyaralásra. Ez az arány a 30–39 éves korosztályban 77, a magas jövedelműek esetében 78 százalék.

A nyaralók 19 százalékánál más családtag járul hozzá nagymértékben az utazás költségéhez.

Az emberek 8 százaléka azonban banki kölcsönt is felvesz a költségek fedezésére – tudatta az economx.hu.

Forrás: economx.hu
Fotó: pixabay

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Namely
"Van, aki banki kölcsönből megy pihenni."
A neve pedig felelőtlen tetű.
"Nem csoda, hiszen a legfrissebb adatok szerint a nyaralás 80 százalékkal lett drágább az utóbbi 3 évben."
Nem csoda, hiszen már számtalan alkalommal, pl a svájci frankos viccnél is megtapasztalták, hogy bármit csinálhatnak, bármennyi adósságot felhalmozhatnak, ha jönnek a végrehajtók, majd kihívják a retekklubot, stb-t, és ott elsírják, hogy ők valójában szívbeteg, szerencsétlen, szegény emberek, akiket a rossz, csúnya végrehajtó ki akar tenni az otthonukból.
Ja, a következmények nélküli ország...
Pálinkás Pál
háááát, isten barma, aki kölcsönből megy nyaralni...
namihami
@Namely: @Pálinkás Pál: ...és még mindig mennyi van és lesz belőlük!?!?!?!
Persze, érthető! Hiszen pont Orbánistentől hallhatták, hogy a ""magyar rosszul érzi magát, ha legalább egyszer évente nem láthatja az Adriát!""!
Akkor pedig---kerüljön, amibe (és ahogy) kerül! Ha a Vezér ezt mondja és még jópéldával is jár elől! Persze, nem mehet mindenki Bandzsamariékhoz---de, akkor is, legfeljebb majd vesz fel hitelt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.