Milyen az, amikor a rímkényszer fölülírja a grammatika és szemantika jólformáltságát, ám ennek sem a rontott nyelv poétikájához, sem a szubjektum önmagától való elkülönböződéséhez nincsen köze? Ha a világértelmező, tanulságokat levonó szólamok meglehetősen véletlenszerűek, vagy közhelyesek? Vajon a vers a világot megéneklő alany pillanatnyi állapotának rögzült mása volna? Szabó T. Anna új kötete kapcsán merülnek fel ezek a kérdések.
Forrás:
prae.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Új hozzászólás