Elisabeth Kübler-Ross leírja azt az utat, amit a beteg végigjár a halálos betegség diagnosztizálásától a halál tényének elfogadásáig. (Könyvajánló)
Forrás:
ezoterikus.hu
Feltöltő: Takri
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Nehéz lehet úgy élni az embernek, hogy tudja nem sok van hátra.
Persze más, amikor az ember megöregszik, akkor másképpen látja ezeket a dolgokat.
Amit én fontosnak tartok, az az, hogy ha már így alakult minél több időt töltsön a szeretteivel.....
az megnyugvás lehet a családnak és neki is.
A beteg pedig reménykedik a túlélésben.
Halál?
Élet?
Ezek csak szavak tartalom nélkül.
Pedig ha szétnézel, sokan küszködnek ezzel.
Kemo után vagyok!
Akkor viszont tapasztalatból tudod milyen , és azt is nagyon sokan vannak hasonló helyzetben.
Én már 1992.03.08 napján elbeszélgettem a halállal:)
Amikor megtudtam, hogy mi a bajom azonnal kiléptem a húsevők táborából, de még a tejtermékeket is száműztem!
Viszont zsírral főzök!
De a főzőcske is olyan cukros módjára, szóval sajnáltam szegény prof. asszonyt amikor a koktélt kellett keverni, mert cukros, látóidegre ülő tumor, de még ép sárgatest birtokában...
A lényeg, itt vagyok, kis műtétek várnak még rám.
És nem adom fel, mert dolgom van még a földön!
A haláltól soha nem féltem, az oda vezető út az már más.