A legyőzhetetlen magány „- Lélek egyedül vagyok!” – sóhajt Amálka, s ül tovább az emlékei között. A biztonságból kalodává lett kis lakás mára inkább börtöne lett, mint menedéke. Pedig itt minden az õ szédítően szépséges ifjúságát idézi, csak éppen por lepte valamennyit. Mindenki magára hagyta mára, a jövő már semmit sem tartogat számára.
Forrás:
baloghpet.blogspot.com
Feltöltő: baloghpter
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Új hozzászólás