Korábban már volt róla szó, hogy elképzelhető, hogymégsem mutatják be a csütörtökön kezdődő 43. Magyar Filmszemlén Vidnyánszky Attila Szarvassá változott fiú című filmjét. Mostanra már biztossá vált, hogy a film nem készül el időre, így kimarad a programból. A filmet Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában című hosszúverse  ihlette, Vidnyánszky korábban rendezett belőle színházi előadást. A filmben szerepel Törőcsik Mari és Trill Zsolt, elkészítését a Szőcs Géza vezette kulturális államtitkárság 100 millió forinttal támogatta. Szőcs Géza, Törőcsik Mari és Vidnyánszky Attila a Szarvassá változott fiú forgatásánEzzel - az először bejelentett kilencről - hétre csökkent a Filmszemle nagyjátékfilmes szekciójában bemutatott alkotások száma. Hagyományos értelemben vett nagyjátékfilmből azonban valójában csak hármat láthatunk a Szemlén: Az ajtó-t, az Aglajá-t és a Drága besúgott barátaim-at. A többi vagy műfaja vagy más miatt kakukktojás: a Krétakör jp.co.de című produkciója például egy 62 perces kísérleti film, Pálfi György létező filmek snittjeiből vágott össze "oktatófilmet" (Final cut - Hölgyeim és uraim), a Magyarország 2011 című izgalmasnak ígérkező alkotás rövidfilm-füzér, vagyis szkeccsfilm, Török Ferenc Isztambul-ja pedig csak névlegesen szerepel a Szemlén, mert nincs nyilvános vetítése. A Szarvassá változott fiú-t kétszer vetítették volna a Szemlén: szombat délután hattól az Uránia mozi dísztermében, és vasárnap délután négytől a Toldi mozi nagytermében. A szombati vetítésen a Drága besúgott barátaim-at fogják adni, a vasárnapin pedig a  Magyarország 2011-et. Az előadásokra vásárolt jegyek igény szerint visszaválthatók a mozik pénztáraiban.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NOqC7lBbJE9KD1bIRészlet a 180/100 című rövidfilmbőlA Filmszemle programjában még egy változást jelentettek be, ami főleg minket érint kellemetlenül: nem mutatják be a 180/100 című kisfilmet sem, amelyet pedig az idei Szemle legjobban várt rövidfilmjének szavaztunk meg.

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.