A mostanában Amerikában szerencsét próbáló 39 éves magyar színész is szerepet kapott a Die Hard Budapesten forgó ötödik részében - írja a Bors. A bulvárlap értesülései szerint Kamarás Iván egy orosz autóvezetőt játszik a filmben, aki elcsapja Bruce Willist. Kamarás IvánBruce WillisA Bors informátora így számolt be Kamarás közreműködéséről: "Egy G Mercit vezetett, amivel elütötte John McClane-t. Ezt persze a kaszkadőrökkel oldották meg, és csak ezután jöttek a színészek. A jelenet úgy nézett ki, hogy a gázolás után Bruce Willis felkelt a földről, odament Kamarás Ivánhoz, aki kiszállt a kocsiból és üvöltözni kezdett. Bruce erre jól lecsapta és elment az autójával. "A névtelenül nyilatkozó stábtag szerint Kamarás látszólag izgult a felvétel előtt, hárommondatos orosz nyelvű szövegét mormolta magában, valamint sikerült elrontani az autó kilincsét is, így Bruce Willis később nem tudta kinyitni a kocsi ajtaját. A Bors informátora úgy hallotta, hogy Kamarás szerint a rendező nagyon meg volt elégedve vele.
Kamarás Iván elütötte Bruce Willist
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megjöttek Müller Cecília adatai: ha rettenetesen köhög, akkor ön is elkapta a vírust
- Őrületes egyházi bűnbandát kapcsoltak le a rendőrök: a főnökök milliárdos vagyont nyúltak le
- Belső vizsgálatot indított a rendőrség a Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről szóló jelentés kiszivárgás...
- Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Megszólalt a rendőrség: kiderült, hogy történt-e bűncselekmény Varga Judit és Magyar Péter ügyében
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
Itthon
- 2024. May 17., 14:24
Drasztikus változás: ennyi az üzemanyag ára
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 07:23
Újra együtt Tápai Szabina és Kucsera Gábor
Itthon
- 2024. May 17., 06:20
Letarolja a vihar az országot – Kegyetlen idő lesz pénteken
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Új hozzászólás