A február 7-én kezdődő 63. berlini filmfesztivál versenyprogramja meglehetősen vonzó lett. Mint korábban megírtuk, Wong Kar-wai The Grandmaster című filmje nyitja a fesztivált, ami a legendás harcművész, Ip Man (Tony Leung) életét dolgozza fel. Wong nemcsak mint a film rendezője vesz részt a fesztiválon, hanem a zsűri elnökeként is. Julie Delpy és Ethan Hawke a Before Midnight-banA versenyprogramban összesen 24 film szerepel, de ebből 5 film nem versenyez az Arany Oroszlánért, természetesen a The Grandmaster sem. Versenyen kívül vetítik azt a filmet is, ami miatt mi legszívesebben máris megvennénk berlini repülőjegyünket: Richard Linklater Before Midnight-ja a Sundance filmfesztivál után Európában a Berlinalén debütál. Az Ethan Hawke és Julie Delpy főszereplésével készült Mielőtt felkel a nap és Mielőtt lemegy a nap folytatása az amerikai kritikusok egyöntetű véleménye szerint csodásan sikerült, és tökéletes lezárása a trilógiának. A Hollywood Elsewhere nevű blog szerzője, Jeffrey Wells egészen odáig merészkedik, hogy "a film talán mérföldkő".http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1InTJN1YKu14cFR0 Bemutatják David Gordon Green Prince Avalanche című filmjét is, ami állítólag teljes megújulás az utóbbi időben csak kommersz vígjátékokat (Ananász expressz, Király!) csináló rendezőtől. A 80-as évek végén játszódó filmben Paul Rudd és Emile Hirsch két útjavító munkást alakít, akiknek az a feladatuk, hogy egy természeti katasztrófa után helyreállítsanak egy elhagyott útszakaszt. Ulrich Seidl Paradicsom-trilógiájának első része Cannes-ban, a második pedig Velencében startolt, a Hoffnung (Remény) című befejező rész Berlinben debütál. A filmben az első rész szexturista öregasszonyának túlsúlyos lányát követhetjük egy fogyasztótáborba. Az előzetes tanúsága szerint ez sem lesz sokkal vidámabb az első két filmnél.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=izMymKDotBiSXvIN Versenyen kívül mutatják be az 1993-ban elhunyt River Phoenix utolsó filmjét, a Dark Blood-ot, amiben Phoenix egy gyászoló özvegyet alakít, aki kiköltözik a sivatagba. A forgatás félbemaradt a színész halála miatt, de a rendező, George Sluzier megőrizte a nyersanyagot, és most újravágva, a hiányzó részeket saját narrációjával kitöltve mutatja be a filmet. Bekerült a versenyfilmek közé a (majdnem Magyarországon, de végül Romániában forgatott) The Necessary Death of Charlie Countryman is, amiben Shia LaBeouf beleszeret az Evan Rachel Wood által megformált román lányba, de a románcukat súlyosan gátolja a lány agresszív exférje (Mads Mikkelsen). A Playlist blog szerint a film sajnos elég széteső és idegesítően emós.
Tökéletes szerelmesfilm Berlinben
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Eltűnt a képernyőkről az ismert műsorvezetőnő, súlyos balesetet szenvedett
- Rendkívüli hír: lezuhanhatott az iráni elnök helikoptere, az elnök is a fedélzeten volt
- Repültek a fogak, szakadtak a szemhéjak Szigetszentmiklóson
- "Borzasztó szerencséje volt" - megszólalt a verőcei polgármester a hajótragédia után
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás