Egyre több jel utal arra, hogy a Ferencváros korábbi vezérigazgatója, a nőcsábász testépítő, Berki Krisztián új szerepben próbálja ki magát, politikusnak áll. Az MSZP-hez húz a szíve - írja a Bors.
Elképzelhető, hogy megvalósítja régóta dédelgetett álmát, és politikusnak áll Berki Krisztián, a Ferencváros korábbi vezérigazgatója? Pontos választ egyelőre még nem kaptunk, ám tény, a futballtól egyre inkább eltávolodó üzletember Facebook-bejegyzései mostanában egyre többször kapnak politikai felhangot.
Emellett az is arra utal, Berki szíve a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP felé húz, hogy sportvezetőként a szocialisták regnálása alatt ő hozta tető alá az FTC és a hozzá tartozó ingatlanegyüttes eladását az angol befektető, Kevin McCabe számára.
- Jövőbeli terveim között szerepel, hogy megméretem magam a politikai pályán, hosszú távon ezzel szeretnék foglalkozni. Alkalmas vagyok vezetői pozíció betöltésére, de csak a megfelelő csapattal - mondta Berki korábban a Kiskegyednek.
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
annyira akalmas is.
Pálya alkalmasságiját simán aláírom. :P 8-D
Libsi politikusnaknek biztos nog megfelel.!
vesz még egy kastélyt, még egy Maseratit, utána aztán már ö sem akar politikus lenni !!
Új hozzászólás